Az ál-kisgazda

Mikor mindenki forradalmár volt, akkor Robespierrének öltözött, amikor kommunizmus volt, akkor Leninnek maszkirozta magát, most – kisgazda. Csizmában jár, búzakalász tetszeleg gazdásos lóden-kalapja mellett, makrapipa büzlik az agyarában. Az időjárásról beszél, a kisüstiért lelkesedik, alacsonynak tartja a búza árát, szidja a grófokat és a zsidót, nála gatyánál kezdődik az ember és ködmönnél végződik. Lenézi a franciákat, angolokat, amerikaiakat, be akarja csukatni az Operát, hegyeseket sercint az aszfaltra.
Minden második szava nagyatádi, egyetlen vágya, hogy képviselő legyen, mert majd megmondja ő odabent…Szidja a bankokat, közben a bankok pénzén kiviteli engedélyeket szerez. Senki sem tudja, hogy miből él, de igen jól él. Szorgalmasan izgat a falvakban, ahol nagyon csóválják a fejüket láttára a tényleges kisgazdák. Lehet még belőle képviselő, nem régen még államtitkár is lehetett volna. Ha egyszer bekerül a parlamentbe, onnan sohasem fog kibukni, mert ha szocialista uralom jönne, akkor ő lenne az ál-Marx, ha negyvennyolcas rezsim következne, akkor ő lenne az ál-Kossuth, ha ébredők kerülnének felül, akkor ő lenne az ál-Budavári és ha a liberálisok, akkor ő lenne az ál-Sándor Pál.

Kurzus-zsidó

Messziről megismerhető. Aki keresztet visel a gomblyukában is, nyakkendőtűjén is, kézelőgombján is, még talán a hálóingén is, aki a villamoson tüntetőleg a leguszitobb kurzus lapokat olvassa, aki csak szélső antiszemitákkal jelenik meg nyilvános helyen: aki nem tartja eléggé megbízható fajvédőnek Gömböst sem és akiről mégis ötven lépésről ordít, hogy nem – keresztény ez a kurzus-zsidó.
Ő támogat minden kétségbeesett kurzus-zuglapot, ő pénzzel minden obskurus, mellék utcai kurzus-egyesületet, őt pumpolják a leglehetetlenebb szélső-konjunktura-kalandorok. Ki is nevezik érte azok, akiket támogat. Meg is rugdossák, le is piszkitják. Borközi állapotban őt ugratják. A háta mögött nevet rajta az egész város. Ő azonban tovább mutogatja, fitogtatja a keresztjeit és boldog, ha egy pincér vagy portás – fajmagyarnak nézi.

A kirakat-keresztény

Szegényke igen derék fiu különben. A neve előkelő fajmagyar, ősnemes tősgyökeres. Kedves, előzékeny, szeretetreméltó, igen jó kiállitásu ember. A pénze elfogyott, mielőtt lett volna és a munkát abbahagyta mielőtt megkezdte volna.
Most meggazdagodott uzsorások, siberek estélyein nerucsi pecsétgyürüjével, elegáns megjelenésével, gentrys modorával ő képviseli a felsőbb tizezret. Nyilvános helyeken kell neki mutatkozni a külső Dob-utcából budai saját palotából cseperedett árdrágitókkal, mulatóhelyről- mulatóhelyre cipelik, kötelessége azonban az estélyekre más kifogástalanul keresztény, ősi származásu urakat is szállitani.
A milliomos kisasszonyok ájuldoznak a boldogságtól, amikor Piki báróról, Stefi tábornokról, lóversenyekről, agarászatokról, kaszinói bridge- parthiekről beszél. Politizálni nem szabad – mert ez nem áll jól egy ilyen konzervativ, megcsontosodott urnak, - liberálisnak egyáltalán nem szabad lennie, de antiszemitának sem. Ugy kell neki a zsidókról beszélni, - fölényes jóindulattal – mint ahogy az angol úr beszél a szudáni négerekről, akiket emberszámba kell venni és nem szabad bántani, hiszen utóvégre mégis csak emberek és akad közöttük olyan is, aki különb, mint a többi.
Strapás foglalkozás ez, de igen jól meg lehet belőle élni.

A siber-komtessz

Papája még alsónadrág-madzaggal házalt és kedves mamája liba-alkatrészekkel fejtett ki előkelő közgazdasági tevékenységeket a Rombach-utca egy csendes kapualjában. Kisasszony lányuk azonban már dekadens. Csak modern, francia és angol regényeket olvas, fizikai undort érez az olyan emberekkel szemben, aki nem fürdik mindennap és nem ölt frakkot a vacsorához. Szokott lovagolni és szerelmes abba aki a saját autóján minden héten elgázol egy munkás-gyereket. Lenézi a nyomort, mert az rossz-szagu és a kenyér-gondokat, mert az uriatlan és nem finom.
Utálja apját, akit nyiltan büdös zsidónak nevez és az anyját, mert az amikor kiöltözik, nemcsak a divatáruházakat, az állatkert madárosztályát, ékszerész-kiállítást rak magára, de talán még a szőnyegüzleteket és tőzsdei részvény-árjegyzéket is. Igen előkelően él, inas és társalkodó nélkül egy lépést sem tud tenni és még a levest is késsel-villával eszi. Ideges és tüdőcsúcshurutos. Egyik előkelő szanatóriumból a másikba megy. De ne tessék megijedni: tökéletesen ki fog gyógyulni, ha még egy nagy börzei krach után férjhez megy a legelső tenyeres-talpas szappanügynökhöz és az a mézeshetekben megveri, mert a parizer vacsora árát elcukrászdázta ő komptesszága.

Az ál-vértanu

Az ugynevezett desruktív elemek piócája. Rongyos és büdös. Most jött az internáló táborból, mert az emberek felszabadulásáért küzdött, vagy a börtönből, mert leleplezte a kurzust. Esetleg bujdosik. Fanatikus és szelid. A szeretetet hirdeti, annak a vértanuja. Elüldözik ezért mindenünnen. Napokig nem eszik és több verést kapott, mint ahányszor fedél alatt hált. Szemében tüzes láng lobog, de a beszéde az apostolok halk és bensőségteljes bölcsessége.
Mindenki támogatja. De titokban és ugy, hogy az önérzetét meg ne sértsék. Nekem régi ismerősöm. A kommunizmus alatt üldözött ellenforradalmár volt a neve. Soha senki sem üldözte. Internáló tábort, vagy börtönt sohasem látott, ellenben – ugy hiszem – titokban nagy tételekben játszik a börzén. Minden rendszer alatt jól fog élni, mert a jótét-lelkek mindig megesnek az üldözöttön.

A fanatikus

Most fanatikus fajvédő. Volt ő már fanatikus háboru-párti is. Fanatikus forradalmár is. Folyton akasztani akar. A háboruban a pacifistákat akarta leöletni, a forradalomban a háborus uszitókat, a kommunizmus alatt a burzsujokat. Most a zsidókat. Emberevő, mérges és kérlelhetetlen. No, de nem kell azért megijedni tőle, mert akárhogy kiabál is vacsoráig, vacsora után megbékél. És pedig elég olcsón.

Kun Andor