A papirgyártás eredetileg Kínából indult ki, ahonnan a mórok terjesztették el Spanyolországban, majd innen terjedt át Európa többi államaiba is. Jelentőségét voltaképpen csak a mult század végén ismerték föl, amikor már megfelelő gépeket tudtak szerkeszteni és a ma használatos gyártási anyagokat: a cellulózét és a faanyagot kezdték alkalmazni.  A rongyok használata a tömegtermelésre nem bizonyult alkalmasnak.

A tűlevelü fák anyaga főleg a könyv- és ujságpapir, a cellulóze pedig a finomabb papirosfajták előállítására szolgál. Az 1900. évi statisztikai adatok szerint 2 millió tonnát termeltek az északamerikai Egyesült-Államok, 900 ezer tonnát Németország, ennek felét Anglia, 350.000 tonnát Franciaország, 260.000 tonnát Ausztria és Magyarország, 200.000 tonnát Olaszország és ennek felét Oroszország. Németország és Ausztria termelése jóval emelkedett, s Németország kiváltképpen az idő szerint, fokozza termelését, amelynek legnagyobb részét Amerikába szállítja.

A háboru kitörése előtt nagy volt a túltermelés papirosban, de már a háboru első éveiben alaposan megváltozott a helyzet, mert a termelés a munkások hiánya s a nyersanyag beszerzésének nehézségei miatt jóval megcsappant, holott a szükséglet fokozódott. Ekkor kezdődött a drágulási folyamat, amely talán még most sem érte el tetőfokát. A papirost és a cellulózét felhasználták a textiliparban is, zsákot, takarót, szőnyeget, ponyvát stb. készítvén belőle.

A papiros ily irányu alkalmazása lassanként visszafejlődik ugyan, de azért még mindig nagyobb mennyiségben használják föl a csomagoló-pergament, rajzpapiros stb. gyártására. A papiroshiány nemcsak minket sujt, hanem érezteti hatását az egész világon. Hiszen még a gazdag Amerika is külföldi gyártmányra van utalva! Az utóbbi időben különösképpen föllendült Finnország papirosgyártása.