Husvétra két vezérkari kapitány nyilatkozatai hallgatta mindenki, aki még odahallgat a politikára. Gömbös Gyulát, aki röviden válaszolt Wild Józsefnek, tulontul jól ismerjük. A habsburgi katona tipusa ő, aki csak kétféle embert ismer: a habsburgi katonát és az ellenséget. Az utóbbival szemben a Dienstreglement az irányadó. Nem holmi kapacitálás, nem békés kiegyenlítődés, nem a más nézetüekkel való harmónikus megértés, hanem: "a saját akaratunk rákényszerítése az ellenségre minden eszközzel".

Gömbös kapitány külellenség, tehát cél nélkül maradt a háboru után, ennélfogva előléptette elsőrendü ellenséggé a célszerü alattvalói függelem veszedelmét, akit midőn szabadelvünek, destruktivnak, sőt zsidónak nevez, ez a név aligha asszociál benne másféle képzetet, mint amit azelőtt az orosz vagy az olasz nevek keltettek föl benne. Ellenség. Apponyi ellenség, Rassay ellenség, Zichy ellenség, Rákosi Jenő ellenség, zsidó destruktiv. Aki mást akar, az ellenség és nincsen ellenfél, csak ellenség van. Szomoru, sőt tragikusan magyar balsors, hogy ez a kadettiskolából a politiába kitenyésztett küzdőszellem nem hibázott rá valami reális célra.

Véletlenül kijelölhette volna ellenségül a magyarság igazi ellenségeit, a mohó és ragadozó tudatlanságot, a külpolitikai dilettantizmust, a belpolitikai korrupciót, a kortes lelkiismeretlenséget, a fehérre átfestett bolsevista hatalmaskodást, a megmaradt javakat tékozló stréber tehetségtelent s a rájuk kényszeritendő saját akaratképen az erők egyesítését, a produktivitás végsőkig fokozását a magyar gazdasági és szellemi kultura magas fölényeinek kiépítését, szóval az egyesül üdvözítő irredentát lelhette volna meg.

Milyen pech! Azzal a pénzzel, amit felelőtlenül és jóhiszemüen a maguk hadjárataira fordítottak, iskolák, lakóházak, intézmények épülhettek volna és mert agrár állam vagyunk, gépekkel és sokszor emlegetett többtermelés minden eszközével el lehetett volna látni a magyar gazdatársadalmat és az én keserves keresményem egyharmada nem menne adóba homályos és terméketlen célokért. És nem lenne az én agrárhazám kenyere már az aranyparitásnál is drágább és a koronát hiába kontreminálnák a zürichi zsidók, amit – közbevetően megjegyezzük – Gömbösék konstatálnak folyton a zürichi ellenségről és amit, ugy látszik, hathatósan vélnek ellensulyozhatni azáltal, hogy itt éjjel megverődnek a zsidógyererek.

Gömbösnek, e zakóba öltözött katonapolitikusnak diktaturája érthetővé teszi, hogy rajtunk kivül alig merte valaki neki a homoru tükröt megmutatni és most is egy másik vezérkari százados, más lélek és európai nevelés, szánta rá magát arra, az a bizonyos Wild József, aki husvétkor a másik utat jelölte meg igen óvatosan, de mégis határozottan. És itt örülni kell, hogy vezérkart a magyar polgári életben nemcsak a Gömbös Gyulát képviselik, hanem olyanok is, kiknek gazdasági szakkönyvek és nem fajvédelmi irások és bornirt statisztikák kerültek kezébe a Terrain-Lehre és a Hoeresorganisation helyett.

Talán ezen az uton még remélhetünk az egyetlen lehető igazságnak érdekében, amit egy mondatban ki lehet fejezni, mondván: az a jobb magyar, aki hasznosabban tud lenni az országra és az a destruktiv, aki elpusztit valamit anélkül, hogy helyébe építeni tudna.