Jegyzetek a filharmonikusok idei műsorához
Magyarország első, sőt mondhatjuk egyetlen szimfonikus zenekarának elemibb feladata, hogy a zeneirodalom klasszikus értékeit állandóan műsoron tartsa s másrészt, hogy bemutassa a modern zeneirodalom legjellegzetesebb alkotásait. Filharmonikus társaságunk az idei műsor összeállításánál úgy látszik megfeledkezett erről a legelemibb feladatról. A nagy klasszikusok közül egyedül Beethoven kapott a műsoron őt megillető helyet.
A Pastoral-szimfóniában Dohnányi legszebb karmesteri teljesítményét élvezték, viszont az Egmont nyitány és a Missa Solemnis pongyola és elhamarkodott előadása annál több bosszúságot szerzett Beethoven híveinek. Bach és Händel egyáltalában nem szerepelt, Mozart g-dúr verseny-művel, Barjanszky (az igazságtalanul mellőzőt kiváló csellóművész) közreműködésének elmaradása folytán csak véletlenül került műsorra. Így vett részt az operai zenekar napjainak nagyszerű Mozart reneszánszában! Haydnt egy szimfónia képviselte.
Szomorú hozzá nemértés állította össze a műsor modern részét is. Húsz esztendővel ezelőtt, mikor még az impresszionizmus forradalmában éltünk, talán fontos volt, hogy az új irány kiépítői, a kulturáltabb másod és harmadrendű impresszionista szerzők szóhoz jussanak. Azóta azonban nagyot fordult a világ az impresszionizmus letűnt s belőle már csak az érdekelhet bennünket, ami örök érték, s ezt körülbelül három névben összefoglalhatjuk: Moussurgski, Debussy és Ravel nevében. A műsorról sajnos éppen ez a három név hiányzott.
Helyüket átengedték két elkésett, finom technikájú epigonnak, az olasz Zandonainak és Respighinek. Mindkettő jellemzően dekadens kultúrember, vézna testükön a gazdag, elfinomodott technika köntöse bő ráncokat vet. Még szomorúbb szerepet játszott a műsoron Németország mai muzsikája. Rezniček úrral a legveszedelmesebb dilettantizmus jutott szóhoz a Zeneakadémiában. A divatos Berlin teljes komolytalansága, a felületesség és nagyképűség, az álmetafizikába bújtatott perverz hedonizmus valóságos orgiát ült Schlemihl című szimfonikus költeményében.
Rezniček Berlinben felkapott zeneszerző, kedvelik fenegyerekesedését, melyből mély élet filozófiát igyekeznek kifacsarni, kéjelegnek "vas romantikájában", mely minden disztinkció nélkül összemarkolná illetlen kezével a félvilágit, szeretik úri nemtörődömségét és wedekindi erotikával kacérkodó frivolságát. De az egészséges szem első pillantásra észreveszik hogy minden eme lelkiismeretlen művészkedés alatt impotens spleen lappang. A logikátlan tarkaság, a szétszaggatott formák kábító zavara végül is egyhangú unalomba fullad.
A Rezniček úrnál nem kevésbé tehetségtelen Schrecker szavait kell idéznünk: "ez nem a korművész szemekkel meglátott tükörképe, hanem magának a kornak naturalisztikus visszaadása". Nem korrajz, csak kortünet. S ha a hallgatóság az ilyen hangszer cirkusz után szolidabb, becsületesebb muzsikára szomjazott, hát megkapta azt is, a legszürkébb, legszárazabb alakban. plitzner "Kätchen von Heilbronn" ouverturjében. Ilyen körülmények között valóságos oázis volt Reger Szerenádja két vonós és egy fúvós zenekarra és Strauss Alpesi szimfóniája, mely minden üressége és dagályossága mellett, legalább egészséges, potens művész alkotása.
Az utó romantika legjelentősebb neve: Bruckner és Mahler lemaradtak. Míg Budapesten a modern ezen legnagyobb német úttörőjét, Schönberget, nem ismerik, addig vétkes időpazarlás minden perc, melyet filharmonikusaink az utó romantika elkésett másodrendű komponistáira fordítanak. Úgy látszik a külföldi modern ezen legkimagaslóbb alakja Sztravinszki Igor sem élvezi filharmonikusaink kegyét, el kell azonban ismernünk, hogy Rimsky-Kortakov banális, meggyőződéstelen "Orosz húsvét"-ját könnyebb betanulni, mint a Sacre du printemps partitúráját, utóbbihoz vendég karmestert is kellene hozatni, még pedig drágábbat mint a derék Tittel Bernát.
Így azután bele kell nyugodnunk, hogy az idei szezonban egyetlen reprezentatív modern zenekari művet sem hallunk. Nem nyugodhatunk meg azonban abban, hogy a filharmónia társaság közömbösen hátat fordít a legnagyobb magyar orchester komponista: Bartók Béla oeuvrejének. Bartók Béla jelentőségét, ha nem ismerték fel műveiből, legalább is megismerhették volna külföldi óriási sikereiből. Még a legszebb műsor is csonka Bartók neve nélkül. S nagyon téved a filharmónia igazgatósága, ha azt hiszi, hogy egy Turry Peregrin nevű zenekari tag dilettáns dalainak bemutatásával lerótta mindazt, amivel a magyar zenekultúrának tartozik.
A filharmonikus társaságnak megvan a maga biztos törzsközönsége s ezért megköveteljük, hogy munkájával ne a "népszerű ízlést" szolgálja ki, hanem nevelje és irányítsa publikumát. Csajkovszkij neve a műsoron utilitarizmus és olcsó megalkuvás. S messzebb menő elismeréssel honoráltuk Liszt Faust szimfóniájának és a "Chirstus"-nak előadását, épp annyira bosszankodtunk, hogy Hoehn Alfréd kiváló muzsikus képességeit prédául dobták oda Csajkovszky b-moll versenyművének.
Az ország első zenekari területétől nemesebb törekvést, ideálisabb célkitűzést várunk. A társaság az utószezonban még jóváteheti könnyelmű mulasztásait. Az egykor pompás zenekar rázza le magáról a hangverseny teremben azt a korrupt szellemet, mely az Operaházban megmételyezte. Állítsa helyre önmagától régi fegyelmét ,mely tizedrangú operai karmesterek alatt az utóbbi időben veszedelmesen megingott.
Tóth Aladár
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!