Uitz Béla , a korszerű ember
A művész korszerűségének minden korban más a tartama és más a jelentősége. Amikor a kultúra evolúciója határozott, egyenes irányban halad, legyen ez az irány akár felfelé lendülő, akár lefelé hanyatló, a korszerű művészben ennek a határozott irányú kultúrának maximális tisztaságú, öntudatú és erejű kiteljesedése valósul meg. A tömeg kollektív sorsszerűséggel és kollektív öntudatlansággal menetel előre, a művész pedig a többi társadalmi alakító erő reprezentálójával együtt halad az élen.
Szerepe egyesíti az aktív és passzív momentumokat: úgy látszik, mintha vezetne szuverén akarattal, pedig csak eléje sodródott a tömeg lebírhatatlan áradásának, mert ő az, aki öntudatra emeli a tömeg vágyát és alkotó tettekbe valósítja annak nyers erejét és akaratát. Átmeneti korban, a kultúra anarchiájában, amikor a régi és új kultúra összeütközéséből robbanó hullámok zajlásában parttalanul hányódik minden, a korszerű művész ugyanazon küldetéssel, de egészen más lelki diszpozíciókkal jelenik meg.
A tömeg előrelendülő menetelése ilyenkor pillanatnyilag megtorpan, mert az irányok és erők összekuszálódnak. Ennek az anarchikus kultúrakorszaknak korszerű művésze, mint egyéni szintézis, szükségszerűen magában hordja kortársai káoszát, az összeütköző ellentétes erőket az elmúlt formát, az új forma lehetőségeit, az ideológiai és formai ellentéteket, amelyeknek fokozódó feszültsége robbantja ki a forradalmi cselekvést.
Nem egyszerűen előretolt vezető most ő, hanem a tömeggel együtt, az útjavesztett milliókkal együtt szenvedi a zűrzavart. De mert felfokozott intenzitással és öntudattal érzi és szenvedi azt, felfokozott vággyal keresi a kivezető utat. Az anarchikus idők korszerű művésze nem nyugodt alakítója egy alakulóban, határozott fejlődésben levő formának, hanem a tömeggel együtt tragikus szenvedő és elszánt menekülni akaró. Ezért az ilyen kor művésze közelebb áll a tömeghez, mint az egyenletesen teremtő vagy romboló korok művésze. Mert nem a megtaláltat tökéletesíti, hanem még keres és kísérletezik a keresés és kísérletezés minden kockázatával.
Egymásra utaltságuk a tömeggel nyilvánvalóbb és közvetlenebb: a tömeg tudatos vezért akar, útmutatást, amerre erejét zúdítsa, neki pedig megfeszített figyelemmel kell kezét a tömeg pulzusán tartani és vigyázni a mélyen rejtőző, másíthatatlan erők sodrára. Az ilyen kor korszerű művésze nem kuksolhat vaksi bagolyként az individualista pózok magányos elefántcsonttornyában. Magasság kell neki is, hogy túl az egyeseken előre láthasson, de őt ebbe a magasságba csak a tömeg szilárd válla emelheti.
Ilyen igazán és mélyen korszerű művésze a kornak, a mai kultúra-összeütközés káoszának, a mai európai piktúrának: Uitz Béla. Kollektív összesűrűsödése a mai kultúranarchia összes világnézeti és művészi lehetőségeinek. Benne van a múlt egész terhes és lebilincselő öröksége, a jelen számtalan, de bizonytalan prospektívája és a jövőkeresés leghatalmasabb vágya. Ezernyi ellentétet egyesít magában Uitz Béla egyénisége, de ezek az ellentétek nem véletlen, individuális adottságokból adódnak, hanem maximális egyéni megjelenései kollektív, a tömegekben gyökerező és belőlük sarjadó érzés- és formaellentmondásoknak.
Minden megnyilvánulás, amely Uitz Bélára, a szét nem választott emberre és művészre, nagyon jellemző, az mind mélységes kortünet, nagyon jellemző megnyilvánulása korunk kollektív lelkének. Uitz nagyon benne van a múltban, ezernyi kötöző szállal tartozik hozzá és mégis mindig kész attól teljesen eltépni magát. Telve van leonardói örök töprengéssel és örök szkepszissel, és mégis: forró fanatizmus fűti és minden tette a hit aktív cselekedete. Mert optimista ő éppen úgy, mint pesszimista.
Mint a tömeg, amely Anteusként újra meg újra élteti, néha a káoszt lebírhatatlannak érzi, mindent tragikus körforgásnak, az új országutakat pedig végetlen ködbeveszőknek, de soha nem apad, meg nem rendül ereje a tisztulás felé törekvésben. De egyben több a tömegnél. Az csak intuitív tettekben és spontán vágyakban keresi az új formát, ő küzd a tiszta tudatért is. Teoretikus éppúgy, mint intuitív és spekulatív éppen annyira, mint cselekvő.
A mai kor korszerű embere és művésze, az ilyen szintetikus, kora minden baját, minden erejét és minden lehetőségét magában egyesítő és felfokozó egyéniség, mint Uitz Béla egészen oszthatatlan etikus emberi és teremtő művészi voltában. Belőle lehetetlen, mint az elefántcsonttornyok individualista művészeiből, ledesztillálni a tiszta művészt. Mert Uitz művészete aktív teremtés, teljes jelentőségében is csak része nemcsak saját, hanem a tömegek életének is.
Egy világnézeti küzdelemnek, egy formáért vajúdó kornak cselekvő megnyilvánulásai az ő munkái. Mindenesetre legteljesebb és legtöbbek aktivitásában, de mégis csak részek, és mellettük van minden más is. Uitz egész élete fanatikus keresés, agitáció egy új életért, az életnek újabb, tökéletesebb formájáért. Ebben az agitációban legteljesebb és legnagyobb erejű megnyilatkozás kétségtelenül a művészete, de mellette ott van minden egyéb: eszme, írás, igehirdetés és példamutatás.
Egy etikus és kollektív művész példamutatása, aki fanatikus becsületességgel keres új formát, munkáiba hitet és etikus tartalmat önt, és aki éppen mert nagy művész és nagy egyéniség, tartozik bele kitéphetetlenül, mint művész, saját cselekvő egyéni életébe és a mai tragikus tömeg életébe, amellyel ő a legfelsőbb intenzitásban és tudatosságban vált eggyé és azonossá.
Hevesy Iván
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!