(A Táltos kiadása)

Pataki József íróasztala felett, míg ezt a munkáját írta, a szerzetesi áhítat mécse égett. Ennek a kultúrtörténeti könyvnek minden lapjára rá van lehelve az az áhítat, amellyel Pataki József elmerült a magyar színészet búsan romantikus múltjába. Ez az áhítat és ez a szeretet nemesi pecsét a könyvön.

Ez az áhítat megható. Színészember meleg keze fogja a kezemet, amíg visszavezet Felvinczy György korába, a Rondella környékére és abba a százharminc esztendő előtti kultúrtörténeti pillanatba, mikor a budai német színház színpadán egy kifestett arcú embercsapat lázas izgalommal várja az előadás megkezdését: odakint a Boldog-asszony templomának tornyán hatot üt az óra, megszólal a színpadi csengő, a függöny felgördül és - csodák-csodája! - szép magyar beszéd csendül meg a színpadon. Történt pedig ez a budai várban 1790. október 25-én esti hat órakor a mai Várszínház színpadán, mikor Kelemen Lászlóék játszottak először.

Pataki három részre osztotta feladatát. Az első részben az országos magyar színészet történetével foglalkozik, melyet 1837-ig, a Nemzeti Színház megnyitásáig tárgyal. Ez a kor az úttörőké. A pesti, kolozsvári és kassai színészeké, akik valóban a kultúra Robinsonjai voltak azokon a deszkaszigeteken, melyeket a XVIII. század Magyarországának szittya pusztái öleltek körül.

Egy nagy ázsiai puszta volt ez az ország, ahol keleti kényelemmel űzték a gulya-ménesgazdálkodást. A latinul szónokló vármegyékben akadtak vastagnyakú táblabírák, akik ferde szemmel nézték a múzsafiakat és buzogányhoz szokott öklük az asztalra csapott: Fékomadta, a magyar nem arra való, hogy komédiázzon!

Kár, hogy Pataki könyvének ez a része keveset foglalkozik ennek a kornak sötét és mély kulisszáival, melyek az első színpadi lámpák hátterében állanak.

A második rész a Nemzeti Színház történelmével foglalkozik. Megírja építését és megnyitását, napjait a vármegye igazgatása alatt, az országosított Nemzeti Színház első évtizedét, az osztrák uralom fennhatóságának korát, végül az állami kezelés korszakait, melyet a Paulay-korszakkal zár le.

A harmadik rész a magyar vidéki színészet történetét tárgyalja. Pataki József könyve, amellett, hogy az előbbi irodalom kompilációja, egységes vonalban zárja le kerek száz esztendő történetét 1790-től 1890-ig. Munkája mint kézikönyv is hézagpótló, mégis - anélkül, hogy lélekkel, szeretettel, sok munkával és odaadással írott munkájának értékét csökkenteni akarnám - az az érzésem, hogy a magyar kultúrhistóriának ez a része még mindig megoldatlan írói feladat. Ez különben nem csupán a magyar drámajátszás, hanem a magyar drámaírás történetére is vonatkozik.

Zilahy Lajos