Az ember: Hun is hagytad el?

Az asszony: Mindegy az, akárhun.

Az ember: Mindegy, mert úgy sincs se füle, se farka.

Az asszony: Minek?

Az ember: A te tisztőtt povedálásodnak.

Az asszony: (megsértve) Minek?

Az ember: Mondd meg mi bajod, osztán gyere feküdni... Vagy akár ne is mondd meg...

Az asszony: Hogy mi bajom? Az a bajom, hogy ilyenkor jön kend haza a kocsmábul.

Az ember: Szóval az a bajod, hogy hazajöttem a kocsmábul.

Az asszony: Hogy ilyenkor gyütt haza kend.

Az ember: Hát milyenkor kellett volna?

Az asszony: Este hét órakor.

Az ember: Hét órakor.

Az asszony: De legalább nyólckor.

Az ember: Nyóckor.

Az asszony: De legeslegkésőbb kilenckor! Tisztességes embernek kilenckor...

Az ember: Ezen nem lehet eligazodni, hétkor, nyóckor, kilenckor! Hát én milyenkor jöttem haza?

Az asszony: Reggel hatkor!

Az ember: Hatkor!

Az asszony: Legalább öt.

Az ember: Öt... vagy négy... (kiveszi az óráját).

Az asszony: De három biztosan van.

Az ember: (elibe tartja az órát) No, hány óra?

Az asszony: Kettő... Nem megmondtam!

Az ember: (megnézi) ...Nem jól látsz te Zsuzsi. Ezen annyi óra van, ahánykor nekem haza kell gyünni. Hány órakor kell nekem haza gyünni?

Az asszony: Este kilenckor.

Az ember: Kilenckor!? (visszaigazítja az óráját) ...No, legyen neked a te kedved szerint... (elibe tartja) Legyen kilenc!

Az asszony: (nézi) De nem így ám...

Az ember: És lött kilenc!... Hát hány óra Zsuzsi!...

Az asszony: Ejnye azt a címeres kocsmavirágját, még figurádzik itt vélem! Éjfél után két órakor kedve van neki még figurádzani.

Az ember: Hány óra Zsuzsi!

Az asszony: Van isten hogy elnézi az ilyeneket, ezért született engemet az én egyetlen édes jó anyám...

Az ember: Meg a bába.

Az asszony: Inkább sijjedt vón el velem a főd, mint ilyen csúfságra jutottam! (mint a temetési siratók): Jaj kedves szerelmes szüleim de keserves sorsra jutottam!...

Az ember: (erős hangon el kezd dalolni valami károgatós nótát, hogy túlkiabálja a feleségét).

Az asszony: (elhallgat s rábámul az urára, aki tovább dalol.) Megbolondult ked éccakának idején itt óbégatni...

Az ember: Én óbégatok? Te kezdted, te is óbégattál...

Az asszony: Mer nekem van rá okom, mer én búsulok! (nagy hangon jajveszékelve): Jaj teremtő szentháromság egy isten, aki vagy az én édes istenem!...

Az ember: (újra rákezdi az előbbi nótának egy másik versét).

Az asszony: Ne ordíts!

Az ember: Nekem van rá okom, mer nekem jaó kedvem van! Igaze?

Az asszony: (hallgat. Hosszú csönd. Az asszony nem akar többet szólani.)

Az ember: (körülnéz) Nini, én úgy látszik nem vagyok itthon, mert ha én hazagyüvök, én ahhoz vagyok szokva, hogy engemet az én feleségem szíves szóval, köszönéssel, öleléssel vár... mondom, hogy én ma éccaka eltévedtem; valahol a szomszédba vagyok, ezeknél a savanyú vénasszonyoknál, akik mán beszélni se tudnak... mer ez még nem vót, hogy nekem az én feleségem nem válaszol a kérdésemre...

Az asszony: (hallgat).

Az ember: Hallgat... Hallgat... Hallgatni könnyű... de hány óra Zsuzsi?

Az asszony: (felcsattan) Jaj, hogy az a magasságos, mennybéli csillagos ég szakadna le mindjárt ide a kasza-kapakerülő kocsmacégérre.

Az ember: (újra nagy hangon dalol)

Héj ki tanyája ez a nyárfás!
Nem hallik át hejza kurjantás!...

Az asszony: Hajja-e!

Az ember: (a pincér felad neki egy hosszúnyakú korcsmai boros üveget s azt magasra tartva dalol)

Héj, vagy alusznak, vagy nem hallják,
Séj, vagy talán nem is akarják!...

Az asszony: Ne komédiázzon itt nekem!

Az ember: Hány óra Zsuzsi!

Az asszony: Éjfél után kettő!...

Az ember: Nini micsoda cincogást hallok! Édes jó istenem! Ezek az én cigányaim nem utánam gyüttek? Ácsi cigány, bujj be!

Az asszony: No még csak e hibázott, hogy cigányokat hozzon ide! Nem vót elég a kocsmába!

Az ember: Elég vót Zsuzsikám,... a szájalásbul... Ha megmondod hány óra, akkor még minden rendbe gyühet, de ha meg nem mondod hány óra, akkor csak a szerelmes Jézusisten tudja hogy mi lesz itt reggelig!

Az asszony: Má megmondtam, hogy éjfél után kettő.

Az ember: Igen?... Hát gyertek be, gyertek be morék, egyem meg azt a füstüs pofátokat... Gyertek be, most megkapjátok azt az új bekecset akit a múltkor elfelejtettem megadni...

Az asszony: Jaj istenem, istenem, istenem... jaj mi lett belőlem, édes jó istenem... (Két úri cigány bejön hegedűvel.)

Az ember: (a két úri cigány hegedűje mellett dalol egy szép szomoruat. Mikor vége van a nótának, csendesen szól az asszonynak.) Hány óra van Zsuzsi?

Az asszony: Kettő.

Az ember: (tenyerébe csap s táncolni kezd) Kettőt,...

Hármat rikkantott már,
Hármat rikkantott már,
A rigó, a rigó, a rigó...
Nem parancsol nékem,
Nem parancsol nékem,
A biró, a biró, a biró...
Majd parancsol Ferenc Jóska a császár,
Hej, kinek egrecéroz, kinek szalutároz,
a baka, a honvéd, a huszár... stb.

(nagyszerűen táncol s egyszer csak derékon fogja a feleségét s azt is táncba viszi, az huzatja magát vele, aztán táncolni kezd szintén. Tánc végén azt mondja csendesen a fülébe.) Hány óra Zsuzsi?

Az asszony: Eggyel több mint kéne!

Az ember: (megáll) Coki cigány!... Takarodjatok!... Micsoda bekecset? Még egy ócska kalapot se!... (cigányok el.) No Zsuzsikám... most magunkba vagyunk... hát hány óra?...

Az asszony: (dacosan) Kettő!...

Az ember: Kettő?... (felemeli a kancsót, hogy földhöz vágja) Kettő?...

Az asszony: (ijedten) Eggy!...

Az ember: Egy? (felemeli az üveget is) Egy?...

Az asszony: Inkább tizenkettő no, csak fődhö ne vágja!

Az ember: Tizenkettő Zsuzsi? Tizenkettő?...

Az asszony: Hiszen... kutya maga... odaki kén ugatni az ilyen kutyának...

Az ember: Tizenegy órakor... he...

Az asszony: De mán tízkor is...

Az ember: Tízkor, tízkor... engegy még egy kicsit belőle, osztán minden jó lesz... megyünk aludni... No Zsuzsikám (előveszi az óráját) Hát hányat mutat ez az óra, Zsuzsikám?...

Az asszony: Ez az óra... ez kilencet mutat...

Az ember: Kilencet! Hm. Pég ez mindig jó óra vót, jóljáró óra... Osztán kilencet mutat!... Szóval kilenc!... Hát igen, hát olyankor szoktam én hazagyünni... kilenckor... No gyerünk aludni!... (megöleli s elköszön a közönségnek.) Jó iccakát kívánok... mink mán megyünk...

(El.)