Az utolsó két évtizedben tervszerű és rendszeres megfigyeléseket végeztek annak megállapítására, hogy napfogyatkozás alkalmával és e tüneménynyel kapcsolatban mutatkozik-e változás a földmágnességi erőben? Hirtelen és nagy változásokat nem lehetett várni, mert ilyenek az önjelző műszereken már régebben szembetüntek volna.

Kisebb változásokról lehetett csak szó, a milyenek azonban műszereinken még megfigyelhetők. Minthogy a földmágnességi erőben nagyon gyakoriak a kisebb ingadozások, úgy hogy aránylag kevés oly nap van, mely az önjelző műszereken teljesen sima, háborítatlan és csupán a szabályos napi változást feltüntető, közbeeső kisebb ingadozásoktól mentes görbét ad, azért a napfogyatkozások alkalmával jelentkező kisebb ingadozások kimutatása nem okoz nehézséget; mert hiszen valószínű, hogy több órára terjedő tünemény alatt fogunk kisebb zavarokat találni a görbéken, vagy az elég kicsiny időközökben kapott közvetlen megfigyelési adatokban.

Nehézséget okoz azonban annak megállapítása, hogy ezek az ingadozások valóban a napfogyatkozással kapcsolatosak. E czélra a mágneses zavarok egyes fázisainak időpontjai s különböző megfigyelő állomásokon szolgálnak elsősorban alapul. Mert ha e zavarok a különböző helyeken nem ugyanazon abszolut pillanatban jelentkeznek, a mi a rendes kozmikus háborgásoknak jellemzője, hanem a napfogyatkozás egyes fázisainak időpontjaival mutatnak összefüggést, akkor nagyon valószínű, hogy a napfogyatkozással – közvetve vagy közvetlenül – kapcsolatosak.

Az első napfogyatkozás, melyet előre megszabott terv szerint ily szempontból behatóbban megfigyeltek, az 1900. május 28.-i, melynek totalitási öve (azon helyek, a melyeken a Hold teljesen elfödte a Napot) Észak-Amerikán haladt keresztül. Az övben magában fekvő 3 és az öv közelében fekvő 3 állomáson történtek megfigyelések, melyeket távolabb fekvő obszervatóriumok adatai egészítettek ki.

Az adatok Bauer-tól történt feldolgozásával és valószínűleg vele okozati kapcsolatban egy kis földmágnességi zavar mutatkozik, mely a deklináczióban körülbelül 1 ívpercznyi, a vízszintes összetevőben 0 00008 ingadozást hozott létre.1. A háborgás nagyjában olyan volt, mint hogyha a délnyugatról északkelet felé vonuló totalitási övben, az árnyékkúptól kissé visszamaradva, a Földön kívül oly mágneses pólus vonult volna el, mely a mágnestű északi végét vonzza.

Az 1919. augusztus 21.-i napfogyatkozás totalitási öve a Skandináviai-félszigeten, Oroszország délnyugati részén és a Fekete-tengeren vonult át. Az európai obszervatóriumok adatainak és a totalitási övbe küldött expedicziók megfigyeléseinek egységes feldolgozása még nem került nyilvánosságra; 3 angol, 1 dán és 19 Európán kívül eső obszervatórium adatait Bauer és Fisk dolgozták fel. Ismét úgy látszik, hogy a fogyatkozással kapcsolatban kis mágneses zavar mutatkozik.