Kezemet töröm,
Utamat járom.
Nyomorék öröm,
Örökös járom.

Harapós tények
Idegen gondja, -
Hogy ez a Lényeg,
Senkise mondja.

Csöpp, szegény Élet.
Ez az én Létem?
Én ezt a létet
Lenézem, kétlem.

Az Élet? Kétes,
Szaladó emlék.
Véges. Ha véges,
Hát akkor nem lét.

Én életemre
Könnyen legyintek.
A végtelenre,
Arra tekintek!

Élet, mit éltem,
Csak rövid álom.
Felébredésem
Te vagy: Halálom!

Az Élet röpke,
Az Élet nem nagy,
De Halálom, te
Véghetetlen vagy.

Voltam, bár holtan,
Mielőtt lettem.
Kezdete hol van?
Meglelhetetlen.

És leszek holtan,
Ha majd meghaltam.
A vége hol van?
Beláthatatlan.

Halál! Én kincsem,
Enyém egészen!
Elejed nincsen
Véged nem lészen.

Nem vagy szegényes,
Tudat-csikart agy,
Örökkön fényes
Örök vonal vagy.

Mi rajtad történt,
Bajként adódott:
A vonal önként
Összecsomódott.

Élet? Törődött
Kis baj, kis álom:
Csomó kötődött
A nagy fonálon.

Majd ha e kis baj
Magába omlik,
Nagy fonál is majd
Simára bomlik.

Ha majd elpattan
Buborék-élet,
Csak akkor kaptam
Az igaz Létet.

Az Élet villan
Egyet aléltan,
Aztán elillan,
És csak a Lét van.

Nem lesz majd Én sem,
E gyötrő árnyék,
Elszáll egészen,
Ami most fáj még.

Milyen szép, milyen
Nagy lesz ott lenni,
Hol semmi minden,
S a minden semmi.

Lenni derengő
Egy-istenemmel,
Egyes-egyenlő
A végtelennel.

Mitsem remélni,
Szeretni, tenni,
Nem éldegélni, -
Több ennél: lenni!

Hol az egy Elvben
Minden megbékül
Iszonyú csendben,
Tér s idő nélkül.