K. Sapper kiváló német természettudós két vaskos kötetben tette közzé a tüzhányóhegyekre vonatkozóan végzett tanulmányait. A világ tüzhányóhegyeinek száma meghaladja a 400-at; ebből a számból az Atlanti és az Indiai-tenger vidékeire esik, 94, ezek közül 33 tengeralatti kráterekkel, amelyek a történelem utáni korban már müködtek.

Ezek a tüzhányók a Földközi-, az Atlanti-, az Indiai-tenger vidékein, továbbá az ázsiai és az afrikai szárazföldön találhatók. A másik félteke vulkánjai javarészt a Csendes-tenger partvidékein vannak szétszórva; ezek száma 336, köztük 47 tengeralatti kráterrel. Természetesen, a túlnyomó számnak megfelelően az emberáldozat is nagyobb, amelyet a vulkánok kitörése ezen a féltekén követelt.

Kr. u. 1500 . óta legalább is 176.000 ember esett itt áldozatul a vulkánikus kitöréseknek, míg az Atlanti és Indiai-oceánok mosta területek vulkánjai mintegy 13.600 embert öltek meg. A vulkánok elosztása nagyon egyenlőtlen s legtöbbje a kisebb szélességi fokok tájain képződött: az északi szélesség 20-ik és a déli szélesség 20-ik foka közt 202 müködő vulkán van. Az összes vulkánoknak kétharmadrésze az északi féltekére esik.

A vulkánikus kitörések gyakorisága az egyes vidékeken nagyon különböző. Némelyik tüzhányó évszázadokon át pihen, míg mások müködése ugyszólván szakadatlan, vagy csak nagyon rövid ideig szünetel. Hogyha a kitörések alapszámául egy-egy évszázadra a százat fogadjuk el, akkor a Vezuvra a 19-ik században 88 egység esik.

Leggyakoribb kitörésüek a földközitengeri, az indokinai és a maláji vulkánikus területen lévő tüzhányók, míg az Atlanti- és a Csendes-tenger mosta földterületek, továbbá az ázsiai szárazulat vulkánjai jóval ritkábban adnak életjelt magukról. De mindezeknél tevékenyebbek azok a tüzhányók, amelyek az egyenlítő táján emelkednek. Kr. u. 1500-ik év óta a világ összes tüzhányói mintegy 50 köbkilométer mennyiségü lávát és 300 köbkilométer mennyiségü lazaanyagot vetettek ki.

A Tambora tüzhányó 1815-ben egymaga 150 köbkilométer lazaanyagot hányt ki.