A kath. és protestáns hitközségek szerte az országban új harangokat szereznek be a világháboruban ágyuvá öntött harangok helyébe.

A harangokat az öntőmedencében formálják.
Először a magot építik meg téglából, melyre agyagot kennek és azt az első sablonnal pontosan formázzák, majd az építmény alá tüzet gyújtva ezt kiszárítják. 

A kész harangmagot zsíros hamuval kenik be és ráformázzák agyagból az úgynevezett álharangot az öntendő harang legpontosabb méreteiben, melyre viaszból ráillesztik a díszítéseket és felirásokat is.

Az öntőmedencében egymásmellé helyezett kész harangformákat homokkal betemetik, a harangfejen kis nyílást hagyva téglacsatornát építenek a kemencétől minden egyes harangfejig s amikor az előírásosan kevert vörösréz és ón (78% – 22%) vegyülék a kellő hőfokot eléri és az öntés körül álló papok és hívek imájukkal kérik az Ég segítségét, hogy jó harangok szülessenek; Rincker mester vasrúddal kezében benyomja a kemence dugóját s a forró érc befolyik a harangformákba.

A kihülés után lemossák, lekefélik a harangokat, de nem reszelnek rajta, mert a reszelés nemcsak a haranghangot, hanem az öntő jó hírnevét is rontja. Márpedig Rincker mester mindkettőt féltékenyen őrzi.