Budapest, július 1. 

Kállay pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kormány eltörli az ötszázalékos őrlési adót. Az egész keresztény kisgazda- és földmívespárt örömmel fogadta a kormány okos elhatározását. Örömmel vesszük tudomásul mi is, mert ennél igazságtalanabb adót nem ismertünk.

Vagy nem igazságtalanság az, mikor az a bőven fizetett gyári művezető abból a lisztből kap az állomtól olcsón, melyet attól a szegény tízgyermekes aratótól, vagy zsellérembertől vesznek el a malomban?!

Vagy nem igazságtalanság az, mikor a lipótvárosi bankár, aki agglegény, tizedrészannyi őrlési adót se fizet, mint az a tízgyermekes falusi munkásember, aki aratórészét őrleti meg a malomban, hogy legyen tíz gyermekének ennivalója?!

A malomban hova-tovább csak a zsákot kapja már vissza a falusi ember.
Ezért követeltük mi is, hogy szüntessék meg az őrlési adót s szerezzen más – igazságosabb – úton az állam bevételt az ellátatlanok kenyérére.

Sándor Pál azonban, aki a liberális ellenzék egyik vezére, nem így gondolkodik. Tiltakozott az őrlési adó megszüntetése ellen, mert – úgymond – ezzel megint a „vagyonos kisgazdák” terheit csökkentik. Ugy-e emlékeznek olvasóink, mikor híre ment a lapokban, hogy Sándor Pál belépett a Rassay féle „független” kisgazdapártba. Ugy-e szép kisgazdapárt lehet az, ahol így szeretik a kisgazdákat.

Hát mégis kibujt a szög a zsákból, hogy Sándor Pál és Rassayék nem a kisgazdák, hanem a lipótvárosiak pártja. Szeretnék fönntartani az őrlési adót; de hiába, meg kell szüntetni ellenükre is, mert nem igaz, hogy az a „vagyonos kisgazdákat” sujtja, hanem ép a legszegényebb falusi népet...