Charles Nordmann, a kiváló francia természettudós, tizenöt millió tonnára becsüli azt a kincset, amely 1914 augusztus eleje óta a tenger fenekére sülyedt. Ha már most a hajótonnát átlag 2500 frankra becsüljük, akkor a tenger fenekén rejlő összes anyag értéke körülbelül negyven milliárd frankot tesz ki. Hogyha az 1917. évi hajótöréseket vesszük alapul, akkor arra az eredményre jutunk, hogy a háboru alatt naponként átlag ötven millió érték pusztul el.

E roppant kincsnek, de főként az elsülyesztett hajóknak megmentése céljából, Anglia nagyszabásu munkálatokat helyezett máris folyamatba. Az erre a célra szervezett „Salvage Section” 1919. év február elején 450 hajót emelt ki a tengerből, ami már is mintegy 750 millió frank értéket képvisel.

Megkönnyítette e szervezet munkáját az a körülmény, hogy a legtöbb hajó nem messze az európai partoktól és az Északi-tengerben sülyedt el, tehát olyan tengerrészekben, ahol száz méternél ritkán mélyebb a tenger.

A „Salvage Section” a modern technika legtökéletesebb eszközeit alkalmazza s a kiemelésnek főként ezt a két módját gyakorolja: az elsülyedt hajó körül, a tenger fenekén, vizhatlan anyagból falat építenek s az igy támadt zárt rekeszből a vizet kiszivattyuzzák, mire a hajó szárazra kerül s most már ebben a száraz dockban ki lehet javítani.

Ez eljárás szerint emelték ki az amerikaiak annak idején a spanyol-amerikai háboru idején elsülyesztett „Maine” hadihajót, s ugyancsak ily módon hozzák felszinre az olaszok a Tarantói-öbölben elsülyesztett hadihajókat. A másik eljárás abban áll, hogy apály idején láncokat erősítenek a hajóroncs bordázata köré, s ennek segélyével bizonyos magasságra fölemelkedik s a javító dockba vontatják.

Ez utóbbi eljárást természetesen csak bizonyos kedvező körülmények közt lehet alkalmazni és csak csekélyebb mélységben fekvő hajók kiemelésénél. A „Salvage Section” főként azt az eljárást követi, hogy az elsülyedt hajót a tenger fenekén kijavítja, azután réseit légmentesen elzárja s azután hatalmas szivattyuk segélyével a vizet a hajóból kiszivattyuzza, mire a hajó önmagától a felszínre emelkedik.

A víz alatt végzendő munkák ma már könnyen végrehajthatók a tökéletesített buvárkészülékek segélyével. A tökéletesített buvárkészülék önállóan müködik, amennyiben a buvár magával hordja azt a sürített levegővel telt tartályt, amelyből tetszés szerint bocsátja be a készülékben a szükséges friss levegőt; esetleg egyesítve van ez a tartály azzal a vizalatti caisson-nal, amelyben a szükséges szerszámok vannak elhelyezve s amelynek révén a buvár a külvilággal, illetve a mentőhajóval van összeköttetésben.

A buvárkészülék egy szellemes berendezése a kilehelt levegőt automatikusan eltávolítja. Mi több, a buvárok fel vannak szerelve olyan hallókészülékkel, amelynek segélyével egymással beszélgetést folytathatnak, sőt ma már olvasztó-csövel is tudnak dolgozni a víz alatt, még pedig két koncentrikus acetylén-cső segélyével, amely csövek egyikéből oly erővel áramlik a süritett levegő, hogy a vizet messze elsöpri a hajótest ama felületétől, ahol az olvasztási munkát kell végezni.