A naptárreform ügye már régen foglalkoztatja a csillagászokat. A jelenlegi naptárnak az az egyik fő hátránya, hogy évről-évre változik, hogy valamely adott dátum mindig más és más nevű napra esik, aminek következtében minden évben új naptárra van szükség.

Hibája a mai naptáraknak még az is, hogy a hónapok hosszának beosztása minden logikát nélkülöz, hogy az év kezdőpontja nem esik össze valamely fontosabb csillagászati eseménnyel, továbbá, hogy a „mozgó ünnepek” zavarják a szabályosságot. Lehetne a naptárt még sok más szempontból is birálni, azonban az eddigi reformtervezetek leginkább az említett hibák kiküszöbölését tüzték ki czélul.

Flammarion már 1879 óta fáradozik egy jelenleginél észszerűbb és állandó érvényű naptár létrehozásán. 1884-ben Croze abbé jött segítségére, 5000 frankot bocsátva rendelkezésére, melyet a naptárreform czéljait szolgáló tervezetekre kitüzendő dijaknak szánt. Croze abbénak sikerült azonkívül a Vatikán hozzájárulását is megnyerni a mozgó ünnepeknek állandókkal való helyettesítéséhez.

A Société Astronomique de France naptárbizottsága 1887-ben az első díjat Armelin Gaston tervezetének ítélte oda. Azóta rendkívül sok tervezet látott napvilágot, melyek azonban nem sokban különböztek egymástól és lényegileg megegyeztek azzal, a melyet Flammarion 1900-ban elfogadásra ajánlott.

E tervezet szerint az év a napéjegyenlőség idejével, márczius 21.-ével kezdődnék és úgy, mint a régi egyiptomiaknál, 52 hétből, azaz 364 napból állna. Ehhez járulna az újévnap, a mely nem tartozna a hét napjai közé; szökőévben ezenkívül még egy pótnap szerepelne, mely szintén nem számíttatnék a hét napjai közé. A szabályosság ilyformán fennakadna, valamely adott dátum minden évben ugyanazon nevű napra esne, és a naptár mindenkorra érvényes volna.