Az egyiptomiak tudván azt, hogy rengeteg időnek kell eltelnie, míg a meghalt új életre ébred, minden szellemi erejükkel arra törekedtek, hogy úgy a holttestet magát, mint a halál utáni földi élet szükségleti czikkeit s a halottak lakását, ennek a nagy időnek megfelelően konzerválják. Ez pedig csak természettudományi ismeretek segítségével történhetett.

Az egyiptomi képirás kezdetben nem volt önálló művészet, eleinte ugyanis csak a reliefeket és szobrokat festették. A képirás csak akkor kezdi magát függetleníteni, mikor a rajzokat mélyen a kőfalba vésték s a mélyedést színes pasztákkal töltötték ki.

A későbbi, tulajdonképpeni falfestmények úgy készültek, hogy a sziklafalak érdes felületét először iszappal vagy agyagréteggel vonták be. Erre a sima alapra egy második réteget raktak fel, mely szalmával kevert aszfaltból állott. Mindkét réteg meglehetősen vastag volt.

Erre jött rá azután kb. 1 mm vastagságban a festészeti értelemben vett, tulajdonképpeni alapozás, mely krétából, vagy fehér agyagból állott. (A mai festők alapbevonata is ebből áll, csak krétán kívül még enyvet is tartalmaz.) A festékek vízfestékek voltak, melyekhez gummit, enyvet, esetleg tojássárgáját kevertek.