A világháboru szörnyü rombolásai között lehetetlen észre nem venni, hogy a szükség és a kényszer sok értékes tudással gazdagította az emberiséget. Különösen áll ez a megállapítás miránk, akik be voltunk zárva az európai kulturterületen, ahol az ipar ugyan csodás magasságu, de a nyersanyag beszerzése lehetetlen volt.

Az ipari gazdálkodás leleményességre kényszerítette a harcoló nemzeteket s szomoru élénkséggel emlékezünk a papirszövetre, a papirspárgára és sok más egyéb pótanyagra, de könnyű belátni, hogy a fémanyagokat még sem lehet minden vonalon papirral és fával pótolni. A fémedények anyaga csak fémből lehetséges, a tüzet nem lehet olyannal pótolni, amely nem támadja meg a fémet, esetleg pótoló papiros és faanyagot.

Ez késztette a hadviselő államokat arra, hogy az elhasznált, az elkopott, az elromlott fémtárgyakat összegyüjtve, s ujra felhasználja. Réges régen a háboru előtt is kereskedelem tárgya volt az ócska vas, amelynek akkor egy-két fillér volt kilónként az ára, a rossz, a hulladék bádog tényleg a szemétre került. Más a háboru alatt emelkedett ezeknek az anyagoknak az ára, s a háboru után bekövetkezett fantasztikus gazdasági leromlás egyenesen aranyértéket adott a hajdani szemétnek.

Tudni kell, hogy a hulladék fémet már régebben is beolvasztás céljából vásárolták, s nem kellett különösebb berendezés ahhoz, hogy a többi olvadó fém közé hulladékot is vessenek. Ma ez a helyzet, hogy a nyers fémanyag óriási ára mellett, a hulladékfém igen magas ára még mindig elég olcsó arra, hogy vele komoly ipari kisérleteket végezzenek, s a kisérleti eredményeket célszerű gyakorlati célokra alkalmazzák. Ezt mutatja be egy duisburgi fémáru gyár legmodernebb berendezése, amely tényleg aranyat csinál a hajdani szemétből.

A hulladékfém szanaszét szórt állapotban nagyban akadályozza az olvasztó kemence teljes kihasználását, a tüzelés minimális mennyiségének alkalmazását, ezért a duisburgi gyár a hulladékfém szemetet előbb kellő formába hozza. E célra villamos szárazprést szerkesztett, amely üzemben lényegesen olcsóbb, mint a régi hydralikus sajtó. A hulladékfém nagy ládákba kerül, amelyet az emelőgép fölbillent ugy, hogy a láda tartama beleömlik az elektromos prés üregébe, ahol a sok laza anyagból szárazon, hidegen, tömörnek látszó fémtuskókat préselnek.

Száztól ezer kilógramm sulyig terjedő fémtuskók préselődnek ki az elektromos sajtóból, ugy, hogy ezek, szabályos formájuk, kis terjedelemre való összenyomásuk révén ötszörte nagyobb mennyiségben férnek el ugyanabban a kemencében, s ugyanazzal a tüzelőanyag mennyiséggel olvaszthatók meg, mint azelőtt, mielőtt még összepréselve kerültek olvasztásra.

A villamos fémprés napi nyolc óra alatt 20-tól 70 tonna sulyig készíti az olvasztásra szánt fémtömböket, s itt érdekes megemlíteni, hogy a 20 tonna teljesítménytől a 70 tonnás eredményig terjedő munkakülönbség a hulladékanyag természetében rejlik.

Ha nagy felületekről áll a hulladék anyag, amely a présbe kerül, akkor kisebb a napi teljesítmény, mert igen természetes, hogy a billenő ládába kisebb sulyu, de nagyobb területű anyag fér el, s a prés kisebb sulyu tuskókat tud előállítani, holott ugyanannyi nyomással négyszerte-ötszörte nagyobb sulyu tuskók kerülhetnének ki belőle.

Most már nem háborus gazdálkodásról van szó. Ma már nyitva vannak a határok, szabadon szállíthatnók a nyersanyagot, de ma nincs pénzünk. A vesztes országok pénze a győztesekéhez képest nem pénz, s így nem tudjuk megfizetni a külföldi nyers anyagot. Ezért jelent aranyat a hulladékfém, amelyből uj anyag készül.