A svéd akadémia most hozta meg döntését az utobbi két év dijaira nézve. A chemiai jutalmakat Soddy Frederic, az oxforki egyetem tanára és Aston Francis William cambridgei tanár nyerték el. Soddy neve nem ismeretlen Társulat előtt, mert egyik könyve „A rádium” czímen Társulat kiadásában megjelent.

Kutatásai a radióaktivitás körébe esnek. Miután Rutherford-dal együtt sok részletvizsgálatot végzett. 1902-ben a radioaktiv jelenségeknek azt az értelmezését állították fel, a melyet ma általánosan elfogadnak, mert rendkívül termékenyenek bizonyult és tapasztalatainkat egyszerüen értelmezi. Eszerint a radioaktiv anyagok jellemző tulajdonsága az, hogy felbomlanak.

Elektromos töltésű részecskéket, α- vagy β-sugarakat bocsátanak ki, az atóm visszamaradó része pedig más atommá alakul. Így a rádium-emanáczió atóma, mikor α-részecske hagyja el, rádium A atómává alakul. Soddy-nak másik, legfontosabb eredménye az izotopia felismerése. 1913-ban, kevéssel Fajans után, de egészen függetlenül, Soddy is fölismerte, hogy vannak olyan anyagok, a melyeket semmiféle vegyi módszerrel, egymástól elkülöníteni nem lehet. Ezeket izotop anyagoknak nevezte el. Ilyenek pl. a thorium és ionium.

Aston neve különösen az utóbbi néhány évben lett ismeretes. Ritkított gázokban előálló kisülés terében a pozitiv elektromos csatornasugarakat vizsgálta, ha elektromos és mágneses erő hat rájuk. Ekkor a különböző részecskék tömegüknek megfelelően különválnak. A pálya irányából a részecske tömegére lehet következtetni. Így Aston több anyagról, a melyet eddig elemnek tartottunk, kimutatta, hogy keverék. A chlor, melynek atómsúlya 35.46, két anyag keveréke, melynek atómsúlya 35 és 37.

Aston vizsgálatainak legfontosabb eredménye az, hogy olyan anyagok, melyeknek atómsúlya törtszám, keverékek, az alkotórészek atómsúlya pedig egész szám. Ez a tapasztalat új életre keltette Prout felfogását, a mely szerint minden atóm hidrogénatómok összetétele. Fajans és Soddy megállapították az izotopiát a radioaktiv anyagok körében. Thomson J. J. és utána Aston a közönséges elemek (lithium, bór, chlór, higany stb.) körében.

A fizikai díjat 1921-re Einstein Albertnek ítélték. Neve a relativitás tanával lett a nagyközönség körében ismeretes. Bár elmélete sok figyelemre érdemes eredményt mutathat fel, az atómelmélet újabb fejlődése is Einstein elméletén alapszik, mégis sok ellenmondást váltott ki. A Nobel-díj nem is ennek a munkának a jutalma.

Planck, a berlini egyetem tanára, 1900-ban a sugárzás elméletében abból a meglepő és merész felfogásból indult ki, hogy a sugárzó test az energiát nem folytonosan bocsátja ki. Az energia legkisebb, oszthatatlan részekből, enerigakvantumokból áll. A sugárzó testet ilyen energiaelemek hagyják el. Ezt a felfogást a fizika számos jelenségének értelmezésére hasznáják. Einstein a fény vegyi hatásának körében alkalmazta Planck tételét. Eredménye a szakirodalombna fotochemiai egyenértéktörvény néven ismeretes. Ezeket a vizsgálatokat jutalmazta most a svéd akadémia.

Ugyancsak a Planck-féle elméletet alkalmazta Bohr Nils, a kopenhágai egyetem fiatal tanára, az 1922. évi fizikai Nobel-dij nyertese. Már régebb idő óta megvan az a törekvés, hogy az atómokat tisztán pozitiv és negatív töltésből építsék fel. Rutherford 1911-ben az atómok szerkezetére azt a föltevést állította fel, hogy az atómoknak pozitiv elektromos magjuk van, körülötte pedig negatív elektronok keringenek, mint a bolygók a Nap körül.

Ezt az elméletet Bohr vitte diadalra, mikor 1913-ban a kvantumelméletet alkalmazta rá. Így több atóm sugárzásának színképét elméleti úton a tapasztalattal megegyezően levezette. A Bohr-féle elmélet a fizikának új ágát nyitotta meg, melynek művelésében maga Bohr tovább is tevékeny részt vesz. Említsük meg mellette Sommerfeld müncheni fizikus nevét, mint a ki az atómelméletnek egyik legkiválóbb művelője.

Mende Jenő.