A mérgeknek mint kábító és izgatószereknek használata annyira ősrégi, hogy használatuk történetének kezdetiről semmit sem tudunk, hiszen minden bizonynyal ismerte az emberiség már a legrégibb kőkorszakban is s ma sincsen olyan kezdetleges kultúrájú nép a földtekén, mely valamiféle bódítószert ne ismerne és ne használna.

A mai czivilizáczió által mindennapi használatra elfogadott mérgek, ú. m. a koffein, alkohol és nikotin viszonylagosan sokkal kisebb jelentőségűek a régente használatos, ma inkább csak a czilivizáczió keretein kívül álló néptörzseknél kedvelt mérgeknél. Különösen az Ebszőlőfélék (Solanaceae) családjába tartozó növények mérge érdemel itt említést, mert használatuknak története a műveltségtörténetnek egyik legérdekesebb fejezete.

Egészen a túlvilágra vonatkozó hit keletkezéséig kell e tekintetben visszatekintenünk, a mi tudvalevőleg az álomjelenségekkel van szoros összefüggésben. Az álomban való hit s az álommagyarázatok eredményezték, hogy az álmot befolyásolni, élénkíteni igyekeztek.

Az álom misztériumánál, minő a jóslás, az "átszellemültség" orgiasztikus túlzása stb. a betegségeken kívül, mint hisztéria, epilepszia stb., továbbá a mechanikai úton, forgás, táncz stb. által előidézett bódulatokon kívül, mint ismeretes, mindig nagy szerepet vittek a különféle bódító hatású növényi mérgek is és közöttünk elsősorban az Ebszőlőfélék (Solanceae) családjába tartozó növények mérgei.

A Hyoscyamus neve a klasszikus ókori népeknél Herba Apollinaris volt, mert Apolló orákulumában a pithiai szűzek ennek mérgével bódították magukat szent álomba. Beléndeket, maszlagot, nadragulyát minden bizonnyal használtak hasonló czélra a Pireneusoktól, az Alpoktól és a Balkánhegységtől északra lakó népek is.

Ezekről ugyan nincsenek olyan alapos ismereteink, mint a klasszikus népekről, de az őskorba visszanyúló eredetű hősregényekben a jóslás, a bódulat s az álom szentsége éppen olyan szerepet visz, mint akár Homérosz eposzaiban.

A boszorkányságot nem is szabad egyébnek tekinteni, mint a pogány kultuszok törmelékeinke életben maradását és a XVI. században való titkos fölvirágzását. A kereszténységgel szemben ez persze nem lehetett más, mint a sötétség és az ördög misztériuma. Társadalmi szerepe is ellenkezőre fordult: káros, veszedelmes és beteges tünet, végzetes járvány volt, melylyel joggal fordult szembe az egyház és az állam egyaránt.