A Nyugat íróinak és olvasóinak bizonyára sejtelmük sincs róla, hogy egy ismeretlen vagy teljesen félreismert költő él itt valahol Magyarországon, aki az ő irányukat képviseli, holott pedig egy verses kötete is megjelent tavasz előtt igen díszes kiadásban nem kisebb kiadónál, mint Singer és Wolfner. Boross Sándor, a Tánc c. verseskönyv szerzője, tudtommal ugyan sohasem írt a Nyugatba, nem is dokumentálta semmivel, hogy ehhez a veszélyes irányhoz kíván csatlakozni, de el kell hinnünk, hogy így van, mert az Irodalomtörténet c. igen komoly tudományos folyóirat legfrissebb számában (X. évf. 177. l.) kiváló kritikusunk, Gyöngyösy László, Hazajáró kísértet c. cikkében kifejti, hogy miután a nyugatos költészet, mely "nyekergő magyarságával rombolta nyelvünket, iszapos sarával dobálta múltunkat, megmérgezte erkölcseinket", stb. mondom, miután azt hittük, hogy ez a "mocsárirodalom" irodalmunk megújulásával végképpen eltűnt, íme, mint hazajáró kísértet megjelenik Boross Sándor költészetében és ismét veszélyezteti irodalmi erkölcseink felfrissült szűzi tisztaságát.

- Annak idején nekem is kezembe került Boross Sándor kötete, s én is olyasvalamire gondoltam, hogy ez hazajáró lélek, de persze nem ám az átkos nyugatos költészet képviselője, hanem egy sokkal régibb irányé, Lisznyaiék cifraszűrős, hejehujázó népieskedésének a megújítója. Gyöngyösy László azonban bizonyára jobban tudja, hiszen ő volt az, aki annak idején ugyanabban a folyóiratban egy hosszú tudományos tanulmányban kifejtette, hogy Pósa Lajos, gyermekkorunk derék Pósa bácsija a legnagyobb magyar költők közé sorolandó.

Hogy minek az alapján minősíti Boross Sándort nyugatosnak, az említett cikkéből nem igen tűnik ki. Ha csak nem gondol arra a modorosságra, hogy költőnk rendkívül szereti a névelőket, kötőszókat külön sorba írni, mihez Gyöngyösy László ezt a mélyreható verselési tudásra valló megjegyzést fűzi: "Ezeket (az egytagú verssorokat) valószínűleg addig kell nyújtani az olvasónak a dallam kedvéért, míg a rákövetkező verssor ütemét végigzöngi!" Gyöngyösy László bizonyára abban a szilárd meggyőződésben él, hogy az egész nyugatos költészet ilyen verselési és stilisztikai bogarak gyűjteménye.

De a Nyugat olvasóinak talán fölösleges bővebben kifejteni, mennyi köze van hozzájuk egy olyan írónak, kinek verselésére tipikus például elég egyetlen strófáját idéznem:

Látod édes, már is szívből nevetek.
Ne csodálkozz, hogy táncolni szeretek.
A tánc csak a föld baja,
De
Vihog az ég, ihaja!
Már a karom is lázad -
Cigány, cigány, cifrázzad!

Gyöngyösy bácsinak sem akarjuk megmagyarázni, mi a különbség Ady Endre és Pósa Lajos között, mert hiszen a fenti példából világosan kitűnik, hogy Boross Sándor a kettő közül inkább melyiknek az epigonja. Egyen azonban csodálkozunk: az Irodalomtörténet mindig a legjobban értesült irodalmi folyóiratok közé tartozott, gazdag és aprólékos figyelő, kritikai folyóiratszemle rovataiban följegyezte a legkisebb jelentőségű irodalmi eseményeket is s íme most megfeledkezett arról, hogy Boross Sándort annak idején a nyugatosnak legkevésbé nevezhető Új Idők c. hetilap harangozta be, mint népnemzeti költőt, mint egy új tehetséget, aki hivatva lesz a magyar költészetet hazafias irányban megújítani s kötetét is, amint említettük, a Singer és Wolfner-cég adta ki, mely legkevésbé vádolható azzal, hogy a destruktív költészetet pártfogolta volna, sőt éppen Pósa bácsinak volt a házi kiadója.

Végül nem tudom, mit fog szólni a cikkhez szegény Boross Sándor, hogy így tudta és akarata nélkül ráütötték a destruktív bélyeget, egész költői pályája tönkre van téve, hogyan számíthat ezek után arra, hogy a Petőfi Társaság tagjai közé válasszák?

Király György