A szélső állások meghatározása czéljából vegyünk fedővel lezárható edényt, s kis horog segítségével függesszük föl a spongyát a drótjával együtt a fedő aljára. Töltsünk az edénybe egy kevés vizet s nedvesítsük meg az edény belső oldalát is.

Azután a spongyával fölszerelt fedőt tegyük az edényre (2. kép). Néhány óra mulva a spongya annyi párát vesz magába, a mennyit csak bír s ekkor fölfüggesztjük az emeltyűkar végére. Ezután a szabályozó-csavart úgy mozgatjuk, hogy az emeltyűkar a kartonlap aljára húzott vonalba álljon be. Ez a nedvességmérőnk 100-as pontja, a párával telítettség helyzete.

Hogy most a 0 pontot, a száraz levegőnek megfelelő helyzetet is megkaphassuk, az üvegedényünkből a vizet eltávolítjuk, gondosan kitöröljük és kiszárítjuk s a víz helyére konczentrált kénsavat teszünk, mely erős vízelvonó tulajdonságú. Ha a spongyát a fedő segítségével újra az edénybe függesztjük, néhány óra mulva elveszti nedvességét. Ekkor újra a mérlegre tesszük, mely a másik szélső állását veszi fel. Így megkapjuk a száraz levegőnek megfelelő 0 pontot. Végül a 100 és 0 pont közötti távolságot egyenlő részekre osztjuk.

Abból a czélból, hogy a szabályozócsavar ne változtassa könnyen a helyét, czélszerűbb egy csavar helyett kettőt alkalmazni, mikor is az egyik ellencsavarul szolgál s mindkettő biztosabban megtartható a helyén. A mérlegrúd hossza, a szabályozócsavarok súlya, a spongya nagysága csak tapogatózás útján hozható összhangzásba. Czélszerű aránylag kis spongyát használni.

Azt hisszük, hogy pontosabb és megfelelőbb műszert kapunk, ha egyszerű mérleg helyett érzékeny levélmérlegszerkezetre szereljük a spongyát. Az egyszerű mérlegkar alkalmazásának egyébként az elsőbbsége, hogy a nedvességmérő könnyebben előállítható.

B. Ö.