1917-ben Petróczy István állami légiforgalmi igazgató, akkor még közös hadseregbeli őrnagy kezdeményezésére, főként az Angol-Magyar Bank támogatásával Dr. Kármán Tódor és Zurovec Vilmos szerkesztett 1-1 csavarrepülőgépet.

Ők a kisérleteket már kedvező körülmények között végezhették és különösen az emelő légcsavarok megszerkesztésében voltak elődeikkel szemben elsőbbségben, mert az akkoriban felállított fischamendi légcsavarvizsgáló intézetnek teljesen új fölszerelése segítségével rövid néhány hét alatt sikerült alkalmas légcsavart szerkeszteniök. Megoldásra már csak az egyensúlyozás várt.

Az e czélra készült és gummierővel hajtott mótorminták nem vezettek eredményre, más e czélra alkalmas erőforrást pedig sehol sem szerkesztettek be, ezért Zurovec külön erre a czélra egy 6 lóerős és 4 kg súlyú forgó levegőmótort szerkesztett, mely 50 légköri nyomású levegővel dolgozva, teljes megterheléssel perczenkint 2400 fordulatot adott. Majd ugyanő kis kötött csavarrepülőt állított össze, mely két darab, négyszárnyú, egymás mellé szerelt, de ellentétesen forgó, 1.4 m átmérőjű emelőcsavarral ellátva, boríték- (fournier) fából készült vázba került.

Az erőátvitelt a merőleges mótortengelyről a csavartengelyre bőrszíj közvetítette, 1:2 arányú áttétellel. A légcsavar így perczenkint 1200-at fordult. Az egész gép végül 4 darab, 30-30 cm átmérőjű léggömbön nyugodott. Teljes súlya 35 kg volt. 100 darab, 200 légköri nyomású gázpalaczktelep szolgáltatta a sűrített levegőt, melyet 2 darab, 8 kg nehéz és a gépbe épített cső vezetett a gépbe.

A leirt mintával végzett kisérletek a fischamendi légcsavar-vizsgáló intézet léghajócsarnokában folytak le oly módon, hogy a gépet végtelen kötélre függesztették, mely a 30 m magas csarnok alján és menyezete alatt elhelyezkedett csigákon mozgott. Csak így lehetett, tekintet nélkül az egyensúlyi viszonyokra, különféle megkötés-módozatokkal a gépet repülés közben tanulmányozni és lezuhanáskor a törésektől megóvni, a mi a labilis megkötés vagy elégtelen hajtóerő miatt bekövetkezett volna.

Az egyensúlyozásra különféle elhelyezésben 1-2 kormánysíkot alkalmaztak és a gépet más és más módon 1-2 tartódróttal fogták le. Ez az eljárás mindaddig eredménytelen maradt, míg 4, illetőleg 3 tartódrót alkalmazását át nem tértek. Az elektromótoros gépen négy, egymásmellé szerelt négyszárnyű emelőcsavar volt, melyek páronkint ellenkező irányban forognak.

A hajtóerőt a Daimler bécsújhelyi czég 190 HP-s és 195 kg súlyú, perczenkint 6000 fordulatot adó elektromótora szolgáltatta. A légcsavarokat, mótort és az áttételeket hosszúra nyújtott nádvázba építették be s a nádváz maga 1 darab 80 és 3 darab 50 cm átmérőjű léggömbön nyugodott. A 3 tartókötél megerősítésére a vázon egymástól 120 – 120°-nyira elhelyezett kapcsok szolgálnak.