Alas, poor Yorick!
(Hamlet, ötödik felvonás)

Az elbűvölt, elátkozott Párizsban meghalt egy író, aki után a francia Akadémia nem fogja krokodilus könnyeit hullatni. De talán még az irodalmi kritikusok is habozva fogják tolluk hegyére venni ezt a nevet: Georges Feydeau.

Az "Osztrigás Mici" szerzőjére bizonyára emlékeznek még nálunk többen, akik annak idején Varsányi Irént, Hegedűst és Gált csodálták meg ebben a telivér párizsi bohózatban. "La dame de chez Maxim" volt a darab francia címe. A párizsi Maxim-mulató egyik könnyűvérű hölgye kirándul egy vidéki városba a barátjával, aki nős ember.

Véletlen bonyodalom okozza, hogy a férj kénytelen Osztrigás Micit, a mulatóbeli hölgyet mint a saját feleségét szerepeltetni egy előkelő vidéki társaságban. Ebből erednek aztán a bonyolult, őrült helyzetek, amiken a nézők annyira nevettek, hogy könnyeik csordultak ki és az oldalukat fogták. Emlékszem egy idősebb hölgyre - aki nagyon közel volt a szívemhez - és ha olykor eszébe jutottak a nem tegnapi előadás tréfái, a könnyekig tudott még mindig nevetni.

Nem mulatságos jelenet-e például, hogy Osztrigás Mici a maga tűzről pattant kedélyességében nevetés közben a saját combját ütögeti? A vidéki társaság azt hiszi, hogy most ez a divat Párizsban és mindenki megpróbálja a saját combja veregetését. Vagy nem könnyeket sajtol-e ki a szemből, amikor az inas - aki gazdája helyett beugrik doktornak - azt az orvosi tanácsot adja egy betegnek, hogy kössön nagy kapukulcsot a meztelen hátára és menjen körül így ötvenszer a Concorde-téren?

Későbbi darabjaiból is egy-egy fulmináns ötlet nem eszébe jut-e az embernek évek múlva is? Így például a "Mit járkálsz meztelenül?" című darabjában egy férj, aki képviselő, idegeskedik a feleségével, mert őnagysága nagyon lenge ruhában jár odahaza és a képviselő férj egyszerre rémülten mutat az átellenes ablakra: "Nézd, Clémenceau épp velünk szemben lakik és idenéz!"

Az "Osztrigás Mici", a Feydeau első világsikere, nem volt "fehér" darab és a Vígszínház megkapta a magáét, hogy elő merte adni a borsos bohózatot. Valami szinte ördögi szellemesség szikrázott a darabból és a színpadnak olyan ismerete, ami már nem mesterség, hanem: lángész. Csak Sardou - különösen a "Váljunk el"-ben - közelítette meg annyira a humornak ezt a boszorkányos színpadi invencióját, amely a kacagásnak valóságos sortüzeit lobbantja ki a hallgatókból. Feydeau ezzel a darabjával máról-holnap világhírü lett. "Világhírhedt" - javítaná ki valamely szőrszálhasogató.

A "kacagás királya" lett Feydeau és lelkes alattvalóinak áldozatkészségéből paloták és autók tulajdonosa. Vagyonokat szerzett, a darabjaival. ("Champignol malgré lui", "Dindon", "L'Hôtel du Libre-Échange", "Occupe-toi d'Amélie", "Monsieur chasse".) De már akkor, világsikerei közepett hallottam vagy olvastam róla, hogy a pénz egyáltalán nem teszi boldoggá. Már akkor azt suttogták róla, hogy Feydeau az az ember, aki autója és palotája méhében azon töpreng: érdemes-e élni és nem volna-e jobb valami mérgezett tűvel felpukkantani