Az esőcseppek keletkezése a szabad légkörben megoldatlan kérdés. A nehézséget a párák lecsapódási folyamatának kezdő szaka okozza. A lecsapódáshoz bizonyos magvakra van szükség. Ilyenekül szolgálhatnak porszemek, vagy egyéb szilárd tisztátalanságok a levegőben, elektromos eredetű magvak (gáz-ionok), chemiai magvak stb.

Mivel a cseppé sűrűsödött pára fölött a páranyomás a kapilláris erők következtében nagyobb, mint sík vízfelület fölött a telítettségi páranyomás (még pedig a sugárral fordított arányban nő), azért a cseppképződés folyamatához föl kellene tennünk, hogy a levegő nagy mértékben túltelített akkor, a mikor a lecsapódás folytán a cseppképződés megindul.

Ha ez a túltelítettség nincs meg, a lecsapódásban levő pára ismét elpárolog és cseppé nem is sűrűsödhet. Elektromos töltésű magvakon az elektromos feszültség, mely a csepp felületét növelni iparkodik, a kapilláris erők okozta felületcsökkenés ellen hat, úgy, hogy kisebb túltelítettség mellett is megindulhat a cseppképződés.

Köhler Hilding újabban a cseppképződésnél szereplő másik fontos tényező szerepét vizsgálta meg kísérleti úton, felhőkön végzett mérésekkel és elméleti megfontolásokkal. Ő a felhőket alkotó vízcseppekben klórt és magnéziumot talált s erre alapítja azt a felfogását, hogy a tengervízből a légkörbe kerülő párák klórt visznek magukkal.

Mivel a levegőben nátrium is előfordul, Köhler valószínűnek tartja, hogy a klórvegyületek a levegőben levő vízben ugyanolyanok, mint a tengervízben és hogy konyhasó (NaCl), magnéziumklorid (MgCl2), ezenkívül keserűsó (MgSO4) és kalcziumszulfát (CaSO4) ugyanolyan arányban vannak jelen, mint a tengervízben.