Fournier d’ Albe már 1912-ben ezen a néven olyan eszközt szerkesztett, melylyel vakok közönséges nyomtatott szövegeket olvashatnak. Most Barr és Stroud közreműködésével eszközét lényegesen javította. Az L izzólámpának egyenes fémszála van. Fénye D diafragmán át szirénakorongra (Sz) esik.

Ezen a korongon, a mely Seebeck-féle sziréna néven jól ismeretes, öt konczentrikus kör mentén nyílások vannak, a legbelsőn 24, a legkülsőn 48. A nyílások száma olyan viszony szerint nő, mint a g, c’, d’, e’, g’ hangok magassága. Ezt a korongot külön kis mótor forgatja. A fényt lencseszerkezet üveglapra (Ü) ejti.

Az üveglapon öt fényfolt keletkezik egy egyenesben. A foltok fénye a nyilásoknak megfelelően változik. Az olvasandó szöveget az Ü lapra kell helyezni.
1.kép. Fournier d’ Albe javított optofonjának szerkezete.

A lapról a fény visszaverődik és S1 szelénlapra esik, a mely teleppel és telefonnal közös áramkörben van. Ha a fény a nyomtatott lapnak fekete helyére esik, akkor innen nem verődik vissza. A C lencse kissé ferde helyzetű, hogy a fény róla Sz1 szelénpálczára verődjék. Ennek árama úgy van beállítva, hogy ha a fény fehér lapon verődik vissza, az előbbi szelénlap áramát éppen kiegyenlíti, a telefon nem szólal meg.

Egyébként a telefonban hang keletkezik, még pedig olyan magasságú, mint a hányszor a szirénán átmenő fény változik. Ha a fényfoltokat magában foglaló egyenes helyén valamilyen betű van, akkor egyes foltok fehér, mások fekete helyre esnek és így egyes hangok kioltódnak, mások megmaradnak.
A vak embereknek ebből a hangcsoportból kell a betűt fölismernie.

Minden betűnek másféle hangcsoport felel meg. Pl. a V betű összetétele g’ e’ d’ c’ d’ e’ g’. Az olvasás megtanulásához zenei hallású fül kell. Egy vak leány perczenként 25 szót tudott olvasni.

Mende Jenő.