A régi római államtudomány azt tanította, hogy valamely szerveit vagy álladalom annál inkább erősödik és konszolidálódik, ha abban az egyes emberek teljesen szabadon mozognak és cselekszenek és önmaguktól szervezkednek minden közjó érdekében s maga az állam csak arra ügyel fel, hogy a bünösök ezt a jóra hajlamos szakadatlan organizációt meg nem zavarhassák és meg nem akasszák.

A napokban hirül hozták Kolozsvárról, hogy a bukaresti kormány, támaszkodva a folyton erősbödő állami konszolidációra, eltörülte a cenzurát. Ma meg Aradról írják a Budapesti Tudósító-nak, hogy ugyanazon a kormány megszüntette a levél- és táviratcenzurát és szabad folyást engedett az emberek gondolat- és érzésszabadság megnyilatkozásának.

A kérdés így beállítva nagyszerüen fest s az olvasó szorongó szívvel s letagadhatatlan irigykedéssel gondol nagy Oláhország paradicsomi állapotára. A dolog azonban nem egészen ugy áll, amint a hivalkodó románok mondják.

Két és félév óta a románok tüzzel-vassal kiírtottak Erdélyből minden gerinces magyar embert, aki nem hódolt be a román utópistáknak. Az elkeseredett magyarok egy része kifejezést is adott érzelmeinek minden teketória nélkül. A másik része bölcsen hallgatott s türelemmel várta a kegyetlen sors fordulását. Ezekre a bölcsen hallgató, okos magyarokra vadászik most a román kormány: megszüntette a levél- és távirat-cenzurát, hogy így a lenyügözött emberek életjelt adhassanak magukról és a Sigarantiát biztos nyomra vezethessék.