Semmi esetre se érzéseinek, vagy gondolatainak színe, hanem a kifejezés, a művészi közlés tökéletessége. Mert ha szemlét tartok itteni érzésein és gondolatain, azt látom, hogy viszonya világhoz, emberekhez, körülbelül ugyanaz, mint később és a jövőben csak tágul, gazdagodik, megvilágosodik, ami itt csírában megvan, formát lel a kifejezhetetlenhez.

Első verse édesanyjához szól, mint a "Vér és arany"-ban. Itt: "Édesanyám lelkem Sirasson meg engem". Ott: "Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol." A faluját is szereti: "Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek." Később: "Hazamegyek a falumba" című verse a "Vér és arany"-ban: "Vagyok tékozló és eretnek De ott engem szánnak, szeretnek, Engem az én falum vár." Kuruci magyar hangja is hallik már: "A Rákóczi vén harangja Panaszosan szól a hangja, Ha megkondul, Elfelejtett, hősi korrul."

"A minden titkok verseiből": "Nincsen egy barátom S vércsillogva látom Utolsó kurucnak Érdemelt csúf sorsúl Ott az árok-part alatt. Nincsen Lengyelország, Nincs hely a kurucnak S jaj annak, ki megmaradt." Egy pár hang a fáradtságról és esendőségről. A nőt így szólítja meg: "...Tettető Madonnám." Első verse debreceni kötetében így kezdődik: "Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem..."

Utolsó verséből ezt a két sort: "Jobb nem vagyok, mint annyi sok más, Egy beteg kornak dalosa..." Az első és utolsó dolog mindig jelképes és a fiatal költő, mikor sajtó alá rendezte kötetét, bizonyára nem ok nélkül tette oda nyitó és záró versnek ezt a két költeményt, mely hanyatló koráról emlékszik meg. Íme az anyag - az érzések és gondolatok anyaga - már készen van, csak a diadalmas kifejezésre, a formára vár.

Másik kötetét is az Amicus adta ki, szintén minden tájékoztató nélkül és elszórt újságcikkeit tartalmazza, melyek a nagyváradi lapokban s később a "Budapesti Napló"-ban jelentek meg. A gyűjtemény közel se teljes. De belőle megismerhetjük a hadakozó újságírót. Ady Endre újságírónak is kitűnő volt. Gyorsan dolgozott, közel hajolva a papírra, mert rövidlátó volt s ceruzával írt sorait törlés alig tarkította, akár vezércikket, akár fejcikket írt.

Alkalmi jegyzetek ezek, melyeknek tárgya már sokszor homályos nekünk, vagy tüzes irodalmi csatározások az akkori hatalmasok ellen. Gyakran felbukkan benne a zsidó-keresztény világszemlélet és a hellenizmus ellentéte úgy, ahogy Nietzsche megfogalmazta. Később Párizsba utazott. Hetente két cikket tartozott küldeni, szerződése szerint.

Ezeket a "Cluny"-ban, a "Vachette"-ban, vagy a "Source" márványasztalánál írta délelőttönként, egy világos "bock" előtt s a párizsi posta rendesen hozta ritkasorú, állóbetűs kéziratait, hártyavékony papíron. Akkoriban már felkapta nevét a hír s szerkesztőségünkben, emlékszem, gyakran tünedeztek fel félénk, áhítatos fiatalemberek, kik a kéziratait elkérték és hazavitték.

Ezek a könyvek a régi idő emlékét gerjesztik fel bennem, mely az új-magyar irodalom aranykora volt. "Valaki az Értől indul el s befut a szent, nagy Óceánba". Az olvasó úgy érzi, hogy az Érnél áll s az Óceánra gondol.

Kosztolányi Dezső