Petrovits Mihály egy kilencvennégy oldalas füzetben foglalja össze a háború alatt Franciaországban szerzett élményeit és tapasztalatait. Mint Franciaországban élő ellenséges alattvaló, természetesen Petrovits sem kerülhette el az internálást, de úgy látszik szerencsésebb volt, mint sok más, mert csak néhány hónapon át élvezte a francia nemzet kényszervendéglátását. Ez a pár hónap is elég volt neki azonban arra, hogy e modern kínzótelepek berendezéséről fogalmat nyerjen. Nem vehető tehát rossz néven tőle, ha franciaországi élményeinek megírásánál kissé többet rakott palettájára a fekete színekből, mint amennyire ezt az írói tárgyilagosság megengedte volna.

A francia kormánynak, mikor az internálásnak elkeresztelt gyötrő gépezeteit felállította, számolnia kellett azzal, hogy éveken át jogtalanul visszatartott "vendégei", ha egyszer elhagyják az ország határát, minden erejükkel azon lesznek, hogy Európának a francia nép lovagiasságáról, szellemességéről és lelkiműveltségéről táplált téveszméit lerombolják. Én tehát nem tudom egy cseppet se kifogásolni Petrovits elfogultságát, csupán azt vetem szemére, hogy ezt az elfogultságot nem tudja kellőképpen megértetni, holott anyaga bőven lett volna a dokumentálásra.

Különösen az osztrák-magyarok internálása, mely már akkor elkezdődött, mikor a háborús állapot Ausztria-Magyarország és Franciaország között még fenn se állott s tartott az egész háború alatt, holott velünk szemben semmiféle "kölcsönösségre" se lehetett hivatkozni, oly nyilvánvalóan nemzetközi jogsérelem és minden emberségesség arculcsapása volt, melynek nyílt és bizonyítékokon alapuló tárgyalása semmi esetre se maradhatott volna ki Petrovits könyvéből. (Nem hiszem, hogy ebben a cenzúra meggátolta volna.)

A franciák közül nem egy belátta ezt, Romain Rolland s Gustav Hervé írtak róla, ez utóbbi olyan kifejezésekkel illette saját nemzetét az internálásokkal kapcsolatban, ha csak feltételesen is, melyeknél többet még egy ellenséges írótól se lehetett volna várni.

De Petrovits úgy látszik nem is annyira az eljövendő történetíróknak akart dokumentumot szolgáltatni könyvével, mint inkább a mai közönséget akarta eleven rajzaival meggyőzni arról, hogy a győzelmes Franciaország nem áll azon a magaslaton sem gazdasági, sem műveltségi tekintetben, mint ahová az európai közhit egy része még ma is emelni szokta... Van valami Petrovits előadásában, ami a régi útleírások közvetlen, kötetlen hangjára emlékeztet. Ha kissé könnyedén és felületesen tárgyal is bizonyos kérdéseket, de az érdeklődést mindenesetre le tudja kötni.

Kuncz Aladár