Dada látja, hogy minden fáradozás meddő, hogy minden rendszer, amit a tudatos ember épített az élet közé, csak ideig-óráig bírja ki a természet vad öleléseit, hogy aztán megroppanva összehulljon - dada látja, hogy tudomány, művészet tökéletlen vakolat csak a boldogtalanság rengő testén és hogy az emberi szemlélődésnek minden formája - jóság, szépség, logika - mint szűkre szabott ruha hull le a "Ding an sich" fantasztikus idomairól egy véletlen pillanatban - látja, hogy nincs cél, hogy nincs ideál, amit meg lehetne valósítani. És Dadának nincs bátorsága tantaluszi gyümölcsök után nyúlni.

Ha a természetben nincs értelem és nincs rend, dada nem keresi tovább az értelmet s a rendet. Ő olyannak kell, hogy lássa az életet, amilyen az valójában, ha kizárjuk belőle a kívülről jövő, tolakodva kutató emberi szemlélődést - Káosznak kell, hogy lássa, ahol minden önmagáért van, értelem és rend nélkül, egymásba kapaszkodva és fulladozva, mint őserdők indái, burjánzik összevissza, egymás hasfalán keresztül, egymás fejét letiporva, kibogozhatatlanul a süket sötétségben.

Látja, hogy nincsenek törvények, igazságok, mert a törvények csak egy rend összefüggésében érvényesek s egyiknek igazsága azon alapszik, hogy egy másik megállja-e helyét. S mert ennek a hipotetikus lépcsőzetnek végső fokát nem ismerheti, mert mint Jákob lajtorjába, a semmiből ereszkedik alá, nem bízhatik meg biztonságában s inkább a földön, káoszában marad.

Formátlanul, darabokban, ahogy a homályban válnak ki a tárgyak, úgy látja őket, külső, belső folytonosság nélkül, nincs összefüggés a heringek párzása s a IX. szimfónia között s ha mindezt ki akarja fejezni - és Dada él és az élet kifejezés - akkor formátlanul, kaotikusan, törvények nélkül fogja kifejezni, ugyanígy fog élni. Dada a relativizmus végső konzekvenciája, azé a relativizmusé, amely egyetlen felkutatható igazsága az életnek, de amelynek megismerése, mint Sais fátylának fellebbentése, halált hoz a mozdulatlanná dermedő életre.

Mert dada halál minden virgoncsága, elvtelenségének minden ruganyossága és fő- és aldadáinak minden fiatalsága ellenére - sőt talán épp ezek miatt. Mint kínai bonc kering élete apró mágikus köreiben, saját köldökét szemlélve s reklámozva kitartó buzgalommal, de az egy helyben mozgásnak ez a hihetetlen fürgesége valójában mégis csak mozdulatlanság, halál.

Mert minden testi, szellemi mozgásnak előfeltétele egy távolság és egy irány a térben, mely a célhoz vezet, ott azonban, ahol nincs távolság, mert a cél már a kezdettel beteljesedik és ahol nincs irány, mert a kezdet s a vég egy matematikai pontban találkozik s ahol ennélfogva nincs fejlődés se - dada nem fejlődik (legfeljebb mennyiségben!) mint ahogy a világ sem fejlődik.: - dada van! - ott megszűnik minden élet. De mi az tulajdonképpen, hogy "dada van", mit fejez ki a dadaista lelkiállapot, mely a logika, a törvények, a fejlődés s az emberi szemlélődés formáinak tagadásából keletkezett és mi végre nézi a dadaista életét, melyet propagál s közöl az emberekkel s művészetét, mellyel életét fejezi ki?

Dada: semmit sem jelent, mint ahogy a világ, az élet se jelent értelmet dada számára. Egy grimasz, egy kutya vakkantása, hajtószíjak súrlódása, a repülőgépek propellereinek búgása, mialatt az ősz vörösfestékes tenyerét rácsapja a hegyek arcára és két szemben álló ember egymás feje fölött belebeszél az égbe - mindegyik saját értelmét zenélve, mit a másik amúgy sem érthet meg - ez 1921, az a kor, melyből dada lett s mely veszekszik, mindegyiküknek igaza van - s dada röhög a látványon. Ha a két ember megveri dadát - azon is nevet és akkor is igazuk van.

S mert nincs értelem és nincs cél, s mert ez a kor felfordulva oly hülye értelmetlenséggel mered, nem arccal, hanem megfordított helyen lévő testrészével - a jövő felé - dada, az ősfilozófus dada nem tehet egyebet, mint hogy - letéve minden nagyképűsködésről és sohasem csak az egyes mozdulatokat, hanem mindig az egészet látva - díványán hátradűljön és nevessen. Dada semmit sem vehet komolyan, mert semmi sem komoly, dada mindenkinek igazat ad: háborúspártinak, pacifistának, mészárosnak és ökörnek, Kaiser Vil'm-nek és Tolstoinak, dadaistának és antidadaistának.

Csak élni akar, honoráriumot kapni és terjeszkedni, hogy lehetőleg csak egyívású emberek társaságában élhessen, dada gesztusokkal, dada képektől és szobroktól körülvéve, fantasztikus géperdők közepette - míg végre a világ teljes tudatára nem jut kaotikus, értelmetlen rángatódzásának és egy kifejező gesztussal hirtelen hátat nem fordít saját magának. - Fájdalom? - Ugyan kérem!: "Als ich eines Tages auf dem Koltbuser Friedhof wahrnahm, dass Trauer nur das schmerzhaft-intensive Bestreben ist, sich zu verbergen, dass sie nicht vorhanden ist, beschloss ich: 1. nurmehr Postkarten zu schreiben, 2. für alle mir applizierten Leistungen Honorate einzuwatschen, 3. mich tunlichst oft (wie es so schön im Liede heisst) zu erniedrigen, 4. ausserdem stets, frischester Wäsche angetan, zu brillieren..."

Micsoda értéket ad ez a mozgalom a világnak, van-e vagy lesz-e hatása a szociális és kulturális fejlődésre s vajon tényleg oly káros, ártalmas lesz-e ez a befolyás, mint ahogy minden pietást nélkülöző szemérmetlenségéből, rongyrázó cinizmusából következtetni lehetne?

Ne felejtsük el, hogy dada nem politika, nem művészet, nem filozófia és nem társadalmi mozgalom, dada: mozdulatlanság, egy lelkiállapot, melyet a bomlott idők, a kor halotti maszkjának szörnyű látványa idézett elő fiatal s tragikusan koravénné lett emberekben. Ez a lelkiállapot nem tarthat tovább, mint maga a látvány, efemer jelenség tehát a maga patologikus mivoltában s dada tisztában lévén ezzel, csak helyzeti energiájának megfelelően akar elhelyezkedni a szellemi áramlatok nagy térképében.

Tudja azt, hogy amit ő kifejez, az egy elmúló, átmeneti korszak hánykolódó betegsége az élet roncs testén, mit a világháború örvénye vetett fel öt világrésznyi nyughelyéről s mit különböző szemléletek, világnézetek marnak most véresre hol szét-, hol összeszaladó új Prokrustes-ágyában. Ha dada ma csak káoszát fejezi ki a világnak, igaza van, mert ma csak a káoszt lehet látni s ha cinikus és vérfelháborító következtetéseket von le e látványból, azt is jól teszi, mert hát mi mással döbbenthetné eszméletre a megháborodott emberiséget? - jósággal, harmonikus énekekkel? - "immer feste druff" s a "keresztény" korszakok bábeli népét?

Ha dada nem saját köldökére nézve csak, hanem a mások homlokára, a jövő felé is akkor tán meg lehetne ijedni cinizmusának példátlan rútságtól s mozdulatlanságának letargiájától, mely idővel fantázia-, erő-, s értékrombolóvá válna, tehát végérvényesen antiszociálissá - de ez az új generációkban egyre nagyobb tért hódító szekta már bölcsőjében készül majdani harakirijére. Dada destruktív, nem ad pozitívumot - s ez életének egyetlen heroikus gesztusa. - Én nem tudok lemondani arról a hitemről, hogy az embereket új, szebb rendekbe lehet vezetni és minden erőm, művészi akaratom e cél felé taszítja életemet - de nagyobb tisztelet jár azoknak, kik önként lemondva az alkotás gyönyöréről, saját testüket vetik eléd, Caesar! morituri te salutant!

???Was ist Dadayma???

Dadayma ist von Bahnhof nur durch ein Doppelsalto zur erreichen. Dadayma hält das Blut in Wallung. Teils Stierkampfarena, teils Nationalversammlung, auf Eifeltürmen die Welt von Eisenbeton und in den Tiefen des Lasters bei Opium und Burgeff-Grün ständig in Betrieb. Jede Stadt hat ihre Dadakulmination. In Dadayama kulminieren alle Städte, Revolutionen, Unzucht, Terror, Flagellation. Gepeitscht durch Alleen russischer Dampfbäder du schwankst im Mondschein, schon plumpst du ärschlings durch die Falltür im Hyazinthenbeet. In Sasckgassen, wo das Laternenlicht zu ff. Alpenmilch kondensiert, brüllt plötzlich ein Rumpf ohne Kopf und Unterleib..."

Így ordít dada is, részeg torzóként, elveinek sötét zsákutcájába kerülve, ha művészetben, dada-művészetben akarja kifejezni lényét. (Ez alkalommal az általánosan elterjedt félreértések tisztázására újból hangsúlyoznom kell, hogy a dadaizmus nem művészeti irány, hanem világszemlélet, társadalmi mozgalom - kereskedők, mérnökök is lehetnek dadaisták - a dada művészet csak egy eleme ennek a szemléletnek).

Dada mondanivalója számára nem tudta megteremteni adequát művészetét s futurizmussal s expressionizmussal szemben táplált minden ellenszenve dacára, technikája mégis veszedelmesen hasonlít ezeknek általában gépszerű és gépimitáló vergődésére. Nagyon is tökéletlen lévén még, nem érdemel behatóbb vizsgálódást, így eleget teszünk feladatunknak, ha néhány főbb vonásában ismertetjük törekvéseit.

Elvtelensége úgy irodalmában, mint képzőművészetében kifejezésre jut: nem állít szabályokat vagy határokat, nem von sémát s általában művészeti tetszésére bízza munkájuk belső értelmezését. Svájcban absztrakt művészetet csinálnak, Berlinben lehetőleg materializálnak. Mégis, mondanivalójuk azonosságánál fogva, sok közös tulajdonsággal bírnak.

Úgy hiszem, kifejező készségüknek legfőbb akadálya abban az elvben be sem vallott gyakorlatukban rejlik, mellyel mondanivalójukat, a világ értelmetlenségét, céltalanságát és káoszát, értelmetlen, céltalan és kaotikus formák által akarják közvetíteni. Ady "Tavaszi éjszaka" versének öt sora tökéletesebben zendíti meg a felzavart rendek fájdalmas díszharmóniáját, mint öt oldalnyi dada dadogása egy kulissza nélküli színpadról, copfos, feketére mázolt fabábuk közül - melyeknek gumicsövek lógnak ki a szájukból - megafonok, gőzszirénák üvöltése, sípok sipítása és autók töftöfölése közben - jok, jok, jok... dada!

Mint ahogy a futurista versek igehalmozásai semmiképpen sem keltik a koncentrált cselekvés képzetét, színek elsorolása - piros, kék, zöld, sárga, lila, fekete, barna - nem jelenti virágok napfényben ragyogó, füves tarkaságát - úgy értelmetlen szófűzések, cselekedetek kapcsolatban egymásutánja és idegen értelmek erőszakos összeházasítása sem tudja kifejezni a káoszt, sokkal kevésbé tán, mint egy laikus akármilyen, egyszerű tőmondata. Néger, olasz, spanyol, japán szavak vegyülnek a német vagy francia szövegbe, gépzörejeket hangutánzó szóimitációk követik egymást kitörő gőzök süvítésével, egy szótag felfordul, szó közepéből nagy betű viCsoRodik ki hirtelen, a holdfény így világít:

La lune ou ru te regardes

a szöveg egyenes sorai körül, 89675 telefonszám röhög rád egy idilli beszélgetés közepéből, hogy o mam re de me ky skálájú jajkiáltásba fulladjon végül az egész.

Így is van! De van másképp is. Dada teremtett már néhány kisebb, egyelőre csak céhbeliek által felhasználható nyelvkezelési értéket is - bizonyára találomra, öntudatlanul s előre is nevetve filológiai kibogarászását. És igazuk van! mert ezek a művek, a bruitista, szimultán, stb. versek egyenként vizsgálva nem érdemlik meg a vizsgálat fáradságát, csak együtt, mélyebb értelmük együttes kifejezése által válnak érdekes okmányaivá furcsa és hányatott korunknak.

Mindenesetre! ha hozzávesszük még megértésükhöz azt az őszinte s nagyon is érthető utálatot, mit a mai szellemi "nagyüzem" iránt érezhetni, hol verseket, drámákat, művészeket en gros "gyártanak", hol kevés ügyesség árán minden szellemi parazita "világnézeteket" öklendez ki gyanús mélységekből, bakfisok újságtárcákat írnak és mindenki, kinek tábesze, dantei orra, tüdővésze, Lavalličre nyakkendője, vagy egyéb testi fogyatékossága van "világboldogítás"-ra érzi magát hivatottnak - nagyon is érthető, ha akadnak elkeseredett emberek, kik őrjöngő néger ordításokkal fejezik ki szatirikus méltatlankodásukat s anti-kultúrát mennek prédikálni a lovaknak és a galamboknak.

Képzőművészetben fantasztikusabb, de jelentősebb kísérleteiket találjuk. Elvetve festészet és szobrászat eddigi anyagait, a festéket, vásznat, márványt, stb. új anyagokkal próbálnak művészi életet alkotni. Színes papírosokból, lószőrből, fadarabokból, drótból, géprészekből, üvegszemekből, óragépezetekből és fényképdarabokból készítik képeiket és szobraikat, hangsúlyozva, hogy nem képeket, szobrokat, nem művészetet, hanem új s élő tárgyakat akarnak teremteni.

E furcsa anyagú, lélektelen lények úgy teremnek kezükből, oly közvetlenül fejezik ki dada formátlan lényét, mint ahogy az alaktalan kristályzatok képződnek, virág terem a mezőn, ronda százlábúak nyüzsögnek pincesikátorokban s fejezik ki egymás mellett s együtt a káosz céltalan értelmét.

Mindent, minden anyagot fel lehet használni ez állatszerű, idegen képződmények megteremtésére, a fantázia korlátlanul vájkálhat a semmiben s alkothatja meg önmagából ezeket az új testeket, melyek hol az asztalon guggolnak, hol a falról néznek le, a padlón zörögnek vagy ajtókilincsről merednek felénk fantasztikus komplexumaikkal.

Egyelőre még nem lehet megállapítani, hogy a formátlanságnak ez az apoteózisa újszerűségén túl is kifejezi-e az űr formátlanságát s hogy ez idegen anyagok tényleg felhasználhatók lesznek-e a művészetek további fejlődésében. Dada módszerének eredendő hibája itt is az a törekvése, hogy csak a formátlanságon keresztül fejezze ki a formátlanságot, ami a művészi abszurditás, mert megörökíti azt az élettelen merevséget, mi magában a dada szemlélet gondolatában is csak pillanatnyi tartamra bír feszítő erővel.

Eltorzulva, egy végső egyéni anarchizmus csúf koraszülöttjeként ugrál most előttünk e furcsa figura a kor vérvilágította nagy pódiumán s az elgondolkodó néző könnyen levonhatja játékának egyetlen tanulságát. Visszatérni?... újra elkezdeni azt, ami így sikerült... csak így sikerülhetett?... Vagy inkább új utakon próbálkozni?... új rendek felé? Dada tudja, hogy mit csinál, dadának gesztusai vannak. Itt is, ott is furcsa vicceire kinyílnak az ablakok s nyitva maradnak.

S amott a sarkon egy gondolata fordul be hirtelen - vigyázat! a karok utánakapnak. Mozdul az utca, hátul egy villanyos csilingel. - Vive dada! harsan már a börtönből - az 1921-es rendőr mosolyogva szalutál s rájuk nyitja a kalendárium döngő ajtaját.