Zádory művészi érdeklődésétől egy egészen új irányt követelt meg. Ha eddig könnyen és fényűzően dolgozott, inkább csak kifejtve a márványból a belé látott alakot, most a meggyülemlett témák között válogatnia kellett, az anyagkezelés nehézsége miatt azokat jobban, mélyebben át kellett élnie és zártabban, szimbolikusabban kifejeznie. Azelőtt Párizsban élt, hol még a legvérbelibb művész is szívesen von el ihlettsége óráiból nem egyet s bőven kínálkozó életörömök számára.

Művészete itt inkább volt életkedvének feleslege, mint egyetlen életcél, inkább volt kereset, mint keresés. Jött azonban a fogság, mely az élveknek, pompázó formáknak dús kirakatától egyszerre elvágta őt. Volt élete elérhetetlen messzeségbe húzódott, hová csak az emlékezés halk bárkáján tudott eljutni. Az emlékezés pedig megtompítva, elfinomítva hozta vissza élményeit, melyek mentől távolabb estek megélésük idejétől, annál inkább táplálkoztak csupán a művész teremtő képzeletéből.

A fogsági élet, a magány és szenvedések így vezették el a formák teltségével és mozgékonyságával parádézó szobrászt az egyszerűséghez, az eszményiséghez, a stilizáláshoz. Megváltozott, elmélyült szemléletének a csont egész természetszerűleg kínálkozott anyagul. Benyomástalan és egyhangú napjainak csendjében, csak múlt életének víziói keresték fel, ezek a csalfa, lengeteg képek, melyeket inkább csak kilehelni, mint kifaragni lehetett a csont sápadt, áttetsző anyagából. Természetesen előbbi alkotó modora nem egykönnyen adta meg magát az új élet és új anyag követelményeinek.

Nyilván kitetszenék e csontfaragások evolutív összeállításából, hol elsőnek a kígyóval hadakozó, mozgékony, nietzschei férfialak szerepelne, hogy miként válnak a kitárt karok, a keményen markoló kezek csukottakká, békésen megnyugvókká s az izomhullámzások csupán egy mosoly, egy nemes profil vagy arckifejezés hangsúlyozásává aszerint, ahogy a művész mind jobban megbarátkozik új anyagával és kitanulja a vele való bánásmód technikáját. Az epikus többszólamot, a monumentális elképzelést lassanként felváltja nála a faragásnak kisebb igényű, de nagy szuggesztív erővel bíró lírizmusa.

 Némelyik csontja emlékeztet Szent Ferenc legmegkapóbb himnuszaira. Egyszerűen, közvetlenül fogja meg a legmélyebb problémákat és érzéseket, a nagy rendalapítónak azzal a tegező naivitásával, ami vetekedik a zsenialitás legmagasabb rendű kifejezési formáival. Kis Krisztusa a kereszten, mely ebben a stílusban készült, valóságos műremek.

Öt évi fogsága alatt több, mint ötven darab csontminiatűrt készített Zádory. Nem mindegyik egyforma értékű, több benne csak vázlatban készült el, de nem tudnám a gyűjteményből, mely a maga nemében igazi különlegessé, egyiket se kivetni. Mindegyiknek van legalább is dokumentális értéke. Bizonykodnak alkotójuknak nemcsak művészi problémáiról, de lelki életre válságainak is mintegy egyetlen, organikus megnyilatkozásai.

A gond, a szeretet, mellyel készültek, elárulja, hogy egy minden egyéb érvényesülési lehetőségtől elzárt művészember eszményi élete differenciálódott beléjük a maga egészében és teljes közvetlenségében. Mindegyik darab bálványa s egy szebb jövő felé utaló reménysége volt egy árnyékvilágba taszított álmodozó léleknek s ez a körülmény különös súllyal tetézi e kis műremekek művészi becsét.

Zádory, aki gyűjteményes kiállításában a csontfaragványokon kívül egyéb, hazatérte óta készült műveit is először mutatja be a magyar közönségnek, számíthat rá, hogy eddig nálunk ismeretlen nevének nagy népszerűséget fog szerezni a művészet barátai között.

Kuncz Aladár