Abból a tehetség-tartalékból, mely a háború előtt való Magyarországból minden rémségen által megmaradt, mint csaknem kész egyéniség vált ki és jelent meg gyűjteményes kiállításán (Ernst-múzeum) Szőnyi István. Még annak a fiatalságnak képviselője, mely a boldog béke pezsgő életében nevelte szemét és lelkét. Nagybányának immár históriai tájmotívumain tanult meg képzelete kiterjedni és a természet az érzésen át módosítani.

A háború és ami után a következett, megkeményíthette akaratát és az árnyék borújával itathatta meg kedélyét. Legalább ilyennek mutatja őt mai fokán a művészete. Ilyennek megfeszült izmú nyakán félrefordult fejű önarcképe, és ilyennek az árnyék barna fájdalmasságával borongó színei. Férfias, de elérzékenyülni is tudó egyéniség, kissé töprenkedő és mélázó, de nem szomorgó kedély. Elképzelő és megsejtő tehetsége egyelőre még erősebb mint megvalósító képessége.

Rajzain azért, melyeken nem volt szükséges pontosan érzékelhető formákká kialakítania vízióit, jobban megmérhető képzeletének hajlékonysága és találékonysága - az eredetisége - mint befejezett festményein. Emezeken az, amit kívül kell megfigyelnie minden művésznek, még bizonyos fokig elközömbösíti a belső élményt.

De hát ezzel minden fiatal így kell hogy legyen Ami elvitathatatlan tulajdona már is és amiből művészetének jövendője fog kibontakozni, az az eredendő színessége. Kékje és sárgája s egymáshoz való arányuk, mellyel Szőnyi képein megjelennek - a harmóniájuk - már is annyira egyéni hatású, hogy egy egész tárlat képsokadalmában is megkülönbözteti művészetét társaitól. A fokozatok kibontatlan sokasága lappang még ezekben a színeiben.

A mindent elegyengető, a részeket egészbe foglaló tónusra való törekvés egyelőre elfátyolozza tüzüket és megfojtja önálló létüket. El fog következni azonban a felszabadulás ideje, mikor a tónus barnáján keresztülszakad majd a megnyomott színek ujjongása - s az lesz, úgy tetszik, Szőnyi István művészetének java kora. Néhány mai munkája már sejteti azt a jövőt.

"Három gráciá"-ja aranyos árnyékokban olvadozó színeivel majdnem úgy hat mint egy kiteljesedett férfikor eredménye. "Lóversenytere" pedig szürke levegőben zajló szürke felhőtábláival mint egy régi hollandusnak nekiszilajodott látomása. Elődök példája és hatása nagyon kevéssé mutatkozik ezen az alig elindult művészeten, noha nyilvánvaló, hogy sokat tanult tőlük. Meleg barna tónusát a velencei olaszoktól, szürkéit a hollandusoktól.

Némelyik rézkarca mintha Rembrandt hatókörében született volna. De így tanulni és hatást vállalni szabad és szükséges is. Mert az új művészet ilyen módon folytatásává válik a réginek - nem ismétlésévé - és más eszközökkel, más arányérzékkel, más egyéniséggel alkotja meg újra azt, ami valamikor, a maga korában és stílusában amúgy volt legkifejezőbb és legszebb.

Elek Artúr