Ennek a kis hirnek a füzetes regények romantikus korában bizonyára alcimet is adtak volna, ilyes valamit: „avagy mitől drága a borbély?” Mert élénken rávilágít arra a ravasz módszerre, amelynek segítségével a fodrásztermeknek időről-időre minden nagyobb feltünés nélkül sikerül egy-két koronával megtoldani azt a dijat, amit a borostás álltól irtózó pesti férfiak arcuk simára gyalulásáért naponta, vagy minden másnap – már ki hogy – leszurni kénytelenek. A folyamat roppant egyszerü. A borotválkozásért bizonyos összeget kell fizetni, elég magasat, de ebbe kénytelen az ember beletőrödni, mert a magas Árvizsgáló Bizottság állapította meg.

- Kassza! – kiálltja a segéd úr, az ember fizet miközben fölsegítik a kabátját, egy koronát nyom a segéd úr markába.
- Köszönöm – mormogja a segéd úr. Másnap reggel, ujságolvasás közben arról értesül az a bizonyos borostás állas, hogy a segédek megalázónak tartják a borravaló-rendszert, az Árvizsgáló Bizottság tehát eltörölte. Miután azonban a segédeket a veszteségért kárpótolni kell, nagyobb fizetést fognak kapni és, hogy a mester se károsodjék: a borravalót hozzácsapják a borotválkozás díjához. Megjelenik tehát egy tábla az üzlet falán, amely látható helyen függesztendő ki, hogy
Borravaló nincs!
Az ember ezt tudomásul veszi megállapítja magában, hogy a borravaló tényleg megalázó dolog, kulturállamokban nem is divat, a „kassza” kiáltásra fizet és semmit sem nyom a segéd úr markába, viszont a kabátját nem is segítik föl. Ez igy megy néhány napig, akkor az ember észreveszi, hogy vannak olyan vendégek, akiknek fölsegítik a kabátját. Ennek az a módja, hogy a segéd urnak ezuttal a zsebébe kell csusztatni, fölöttébb diszkréten az egy koronát. Mikor már mindenki tudomásul vette ezt és egy vendég sem kerüli el a segéd úr zsebét, akkor a régi táblák lassan eltünnek, hogy néhány nap mulva másiknak adjanak helyet, amely viszont azt hirdeti hogy:
Borravaló rendszer!
Erre ugyan nincsen rendelet, hogy hol függeszthető ki, de azért jó látható. Nagyon jól. Ennyiből áll egy játszma, amely után rögtön ujra lehet kezdeni. Most éppen az első stádiumban vagyunk, de borravalót már szabad adni. A díjak – hogy a mester se károsodjék – természetesen a régiek maradnak. Most csak arra várunk, hogy a segédek gyülést tartsanak, amelyen kijelentik, hogy a borravaló megalázó. Mikor ezt kimondták, akkor, hogy a mester se károsodjék …. Hogy azután mi következik, ahhoz elég lett volna ennek a hírnek az elejére, meg a végére egy-egy ismétlőjelet tenni és oda írni, mint a zenében: Da capo senza fine.