Egészen véletlen, hogy valamelyik város hol keletkezik. A legősibb város keletkezések példája Róma, amely hét halmon épült meg, s a történelem szerint ugy keletkezett, hogy Romulus, Rea fia kijelölt egy területet, s azt mondta, hogy az, aki erre a területre lép, polgára lesz az uj államnak, s ez az uj állam meg fogja védeni, ha egyebütt üldözték volna.

Karthagó keletkezéséről azt mondja a monda, hogy a pun király jutalmul egy vezérének azt adta, hogy akkora területet ad birtokába, amekkorát egy bivalybőrrel átfoghat. Ezt ugyanis a vezér kérte. Erre a vezér hajszálvékony fonalakat vágott a bivalybőrből és ezzel a fonállal meglehetősen nagy területeket tudott befoglalni. Már most ezen a területen emberek telepednek meg, házakat építenek, s város keletkezik.

A népvándorlás után rendesen folyópartokra, hegylábakra telepedtek meg az emberek, de van példa a közel multban is, hogy egy-egy városka nem a célszerűség okából, hanem a véletlenségből keletkezett. Vasutat építettek a Dráván innen, s a vasutépítő vállalkozó a Dráva-partján helyezte el az építési centrumát, téglabarakkokat épített, s a tisztviselői, munkásai itt laktak.

Mikor a vasut épült, kereskedők, iparosok költöztek oda, hogy foglalkozásukat a vasutépítő munkás tömegekkel folytassák, s mikor a vasut készen lett, a házak, lakóikkal ott maradtak, s ma már virágzó városka áll azon a helyen. Barcsnak hivják ezt a helyet, a nem messze lévő ugyanilyen nevű falu után, s ma egybe tartozik a két helység.

Mindezt azért mondjuk el, hogy a városoknak nincsenek meg az az ideális fekvésük, hogy lapályos területen feküdjenek s terjedésükkel sokszor város céljaira alkalmatlan terület is belekerül a beépítendő térségek közé. Igy van New-Yorkban is, ahol az első város, York, hamar kicsi lett s megépült New-York, ez is egy-kettőre megtelt, s egyre terjed a város, szélességben is, magasságban is, s beépítésre kerülnek a várost övező dombok, sőt hegyek is. Az azután már a technikai fejlődés dolga, hogy a magasabban fekvő városrészek hogyan kapcsolódnak a lapályon fekvő részekhez.

Párisban a nagy körutak egy részét, amely a dombon vezetett át, a dombba vágott uttesten vezették, a házak a két parton fönn épültek, s a járdáról lépcsők vezetnek le az uttestre. New-Yorkban már haladnak a technikával, s nem vágják át a dombokat, hanem, hogy a teherközlekedést könnyűvé tegyék mozgó kocsiutat építenek. A kocsiutteste alatti hengerek vannak, amelyeknek a széle fogaskerekű, ezeken a hengereken egy végnélküli "szalag" fut, erős építmény, bordázott acélrudakból, amelyet elektromos áram hajt.

A teherrel megrakott kocsik ráhajtanak a mozgó "szalagra", s megállanak. A hengerek a kocsit a szalaggal együtt viszik tovább, föl, egészen a dombtetőig, s mikor a szekér fölérkezett, a kocsis egyszerűen lehajt róla. Különösen téli időben fagyos, havas uton volna képtelenség teherrel a dombra jutni, de a mozgó kocsiut segélyével ez semmi nehézséggel sem jár.

Az itt látható képen egy igen forgalmas utvonalon épített mozgó kocsiutat látunk, amelynek építési költségei bizonyára nem csekélyek, de minden bizonnyal kifizetődik, mert ez a csekély liftdíj, amit a szekértulajdonosok fizetnek a nagy forgalom mellett – rentábilissé tesz az építményt. A lift, akárcsak az emeletekre vezető emelőgép egy-egy gombnyomással működik, s bizonyára áll, ha nincs utasa.

A szekerek ráhajtanak, jól befékezik a kocsit, s a lift minden vesződség nélkül, lókíméléssel, autóknál üzemanyag takarítással emeli föl a járóműveket a dombtetőre. A new-yorki példa bizonyára teret foglal a világvárosok építésénél, s a városrendezésnek többé nem lehet akadálya, ha a rendezés utjába domb kerül.