Meglehetős sűrűn halljuk mostanában az ilyen mondatokat: csonka Magyarország, a megcsonkított Magyarország. Valószínű, hogy akik a szájukon e mondatokat kiejtik, nem nézték végig a fogalmat egészen a fenekéig. Mint ahogy mondani szokták, ez a csillag 325 fényévnyi távolságra van tőlünk és azután nyugodtan szippantanak egyet a cigarettán, anélkül, hogy csak meg is kísérelnék elméjüket, ha nem is egy fényéven, de legalább egy fényórán végigfuttatni - ilyen módon jutott lassanként a csonka Magyarország a fényév szürke klímájáig.

Buday László ebben a könyvében megfogta a csonka Magyarország fogalmát és körülbelül húsz nyomtatott ív segítségével élő tartalommal töltötte meg. Úgy tett, mint a gazda, akinek portáján a vörös kakas kukorékolt, amikor a pernyék elhamvadtak, szétnéz minden zugban és könnybelábadt szemmel állapítja meg, mit emésztett el a tűz és mi maradt meg. Nincs az ország életének olyan mozzanata, ahova pillantását le nem eresztette volna.

Népesség, anyanyelv, egészségügy, felekezet, birtok, termelés, állattenyésztés, bánya, ipar, vízierő, erdő, iskola, egyház, vasút, bank, szövetkezet, tisztviselő - semmi sem kerülte el a figyelmét. Mindegyikhez közel ment és a statisztika súlyaival és mérőszalagjaival lemérte - ennyink volt a tűzvész előtt, ebből ennyit vittek el a csehek, ennyit a románok, ennyit a szerbek, ennyit az osztrákok (ezek még csak készülődnek rá!) és - ennyi maradt meg nekünk.

Ezek a számoszlopok minduntalan elénkbe perdülnek - valahányszor az állami élet egy-egy megnyilvánulásának a pontos körülírásáról van szó - és lassanként elénkbe tárják a csonka Magyarország véresre mart képét. Lassanként világosság gyúl agyunkban, mennyi is hát az a fényév, mit jelent az, csonka Magyarország? Mennyi fát, gépet, könyvet, sürgönydrótot, téglát, házat, rétet, szőlőt és mennyit mindabból, ami a kultúrélet végigéléséhez szükséges!

Mások is megpróbálkoztak ezzel a munkával, de azt gondolom, egyiknek sem sikerült olyan tökéletesen, mint Buday Lászlónak. Az ő ujjai között a számsorok elveszítik laktanyai merevségüket és inkább lámpásokra emlékeztetnek, amelyek egy-egy homályos szögletet fénnyel öntöznek meg. A számsorokat ezenfelül még olyan világos magyarázó szövegbe is bepólyálja, hogy a regényekhez és a színdarabokhoz hozzászokott elme sem riad vissza tőlük.

Ha Buday László "megcsonkított Magyarországa" kézről-kézre fog járni, bizonyosra lehet venni, hogy a csonka Magyarország szólam mihamar kipusztul. A szólam helyét tartalmas, súlyos fogalom veszi át, amely, ha ellebben az ajkakról, egyszerre a lélek alá teríti Magyarországot hegyeivel, folyóival, földjeivel, házaival, embereivel és azzal a vérvörös vonallal, amelyet két esztendőn keresztül demarkációs vonalnak neveztek és most a határ rangjára akarnak emelni.


Zsadányi Henrik