Nem múlik el egyetlenegy nyár sem, hogy a napilapok az ország különböző részein előfordult halálos kimenetelű gombamérgezésekről hírt ne hoznának. Mióta az élelmiszerekről hírt ne hoznának. Mióta az élelmiszerek megcsappantak, természetszerűleg megszaporodott a gombagyűjtők száma; nemzetgazdasági és népélelmezési szempontból nagyon helyes is, ha az erdőn-mezőn önként kinálkozó ehető gombákat hasznosítjuk.

Csak az a baj, hogy néha teljesen avatatlanok vakon nekimennek s a mi biztató külsejű gomba útjukba akad, azt összeszedik és elfogyasztják. Sajnos, éppen a legveszedelmesebb mérges gomba nagyon is biztató külsejű, csinos megjelenésű, húsa hófehér, kellemetlen íze s szaga alig van, - tehát jónak gondolják, holott halálosan mértes.

Közlönyünk olvasói már tudják,1 hogy az ehető és mérges gombák megkülönböztetése dolgában semmiféle általános szabályra nem szabad támaszkodni, hanem a természettudományi értelemben vett fajt kell jól ismernünk.

A legfontosabb mérges gombafaj a gyilkos galócza (Amanita phalloides). Német-, franczia és angolországi statisztikai adatok szerint ez a faj okozza a halálos kimenetelű gombamérgezéseknek legalább 90 %-át s eddigi magyarországi megfigyeléseim alapján hajlandó vagyok elfogadni azt, hogy az utolsó években közhírre került súlyos gombamérgezési esetek túlnyomó része erre az egy fajra, valamint egészen közel rokon fajaira vezethetők vissza. Az 1920. évi gödöllői esetekre vonatkozó adatok szerint szerintem szintén határozottan a gyilkos galóczára, nem pedig strichninre engednek következtetni.

Ellene védekezni, illetőleg tőle óvakodni igen könnyű: a fajt kell jól ismerni. Faji jellegei igen jellemzők és könnyen megjegyezhetők. Ha egyszer ismerjük, lehetetlen ehető gombafajjal öszszetéveszteni. Leírása a következő:

Az egész gomba rendszerint csak 8-12 cm hosszú. Kalapja fiatalabb korában félgömb- vagy harangalakú, idősebb korában kiszélesedő-ellaposodó s akkor 7-8 cm szélességet ér el. A gyertya-egyenesen fölálló hengeres tönk csak 8-12 mm vastag; felső részén gyűrű van; alsó , földben rejlő része gumószerűen erősen megvastagodott; a gumón fölfelé emelkedő hártyás hüvelyburkot találunk, a mely nyirkos időben szabályosan kétfelé szakad, szárazabb időben szabálytalanul szétszakad.

A gomba minden része rendszerint hófehér, csak a kalap háta jól észrevehetően zöld vagy zöldes színű. A kalap alján sugarasan elrendezett, élükkel lefelé fordított, vékony, fehér lemezeket találunk. A fehér lemezeken fehér spórapor terem. A gomba rendszertani szempontból a kalap alján található lemezek alapján a "lemezes gombák" (Agaricinei) családjába, a fehér lemezek és fehér spórapor után a "fehérspórájúak" csoportjába, a tönk gyűrűje, gumója és hüvelye szerint az "Amanita" génuszba tartozik; végül a kalap zöld háta a fajt jellemzi.

Ha figyelembe vesszük, hogy a kalap háta zöld- vagy legalább jól észrevehetően zöldes, a lemezek fehérek, a fehér tönk felső részén gyűrű, legalsó részén hüvelyburok és gumó van, - ezt a gombát egyáltalán félre nem ismerhetjük. Valamennyi itt említett jellemvonás szabad szemmel azonnal észrevehető, de a tönk alsó részét a földből óvatosan ki kell emelnünk, ha azt is meg akarjuk nézni.

Némely vélemény szerint a gyilkos galóczát a csiperkegombával (sampinyon, vörösbélű gomba, pacsirtagomba) szokták összetéveszteni. Ámde ez alig hihető, mert a csiperke kalapja háta sohasem zöld, hanem vagy fehér, vagy barnás, lemezei pedig fiatalon rózsaszínűek, utóbb sötétbarnák, hüvelyburka pedig egyáltalán nincs; különben is sokkal zömökebb termetű.