Egy év óta százszor megfogadtam, hogy politikára vonatkozó igét tollam le nem ír. Mivel azonban életünk e napjaiban, a nagypolitika miatt hiányzik a magyar íróknak a szépirodalmi megnyilatkozás lehetősége is, ezért nem tehetem, hogy meg ne szólaljak, mikor most, az első emberséges hangot hallom egy politikustól.

Zsilinszky Endre: "Nemzeti újjászületés és a sajtó" cím alatt egy kis tanulmányt írt, amely gyakran megdöbbentően őszinte tükre az ő gazdag, s mély nemzeti szemléletének.

Zsilinszky Endre abba a típusba tartozik, amelynek kitermelése lett volna az én politikai álmom. Igen, tudom, sokan vannak ilyenek, kultúrmagyarok, akik fajiságukat az európai kultúra tüzében edzették. Éppen a napokban örvendtem ugyan e lelkirokonság egy másik nemes tagjának, aki ugyanerről a problémáról, a nemzeti önismeretről nyilatkozott tanulmányban, s hálistennek gyakran, s egyre gyakrabban hallom ezt a hangot: a jók, férfiak, bölcs fiatal magyarok hangját.

Ez az embertípus bátor és mérsékelt, céltudatos és halk, szilárd és gondolkodó. A magyarságnak nem előcsatárjai ezek, akik vakmerő rohammal száguldanak neki a vad portyázásnak, hanem a derékcsatárok, a törzs, az alkotó elem...

Bár előbb jöttek volna. Igenis, a politikusnál, mint mindig, most is előbb jött a költő. A Költő, aki jelen van e nemzetépítőknek minden tüzében, ízében, savában, erejében.

Hamarabb kellett volna jönniük, de ma sem késő. Tíz év óta legmélyebb fájdalmam, hogy a közép és felső osztálynak jóformán sehol tagja sem akadt, aki tudomást vett volna a szociális problémáról. A magyar úri osztály urakat nevelt, mely a népet maga mellé társul nevelni nem vágyott. Tisza Istvántól hallottam egyszer egy vacsorán a következőket: "Ha Németországban egy földbirtokos megtelepszik, az rögtön megszervezi a falut, szövetkezetet csinál, ír, levelez, gazdasági ügynöke a falunak... Ahol pedig itthon egy magyar földbirtokos megtelepszik, ott felhangzik a cigánymuzsika."

Tiszának ez a megjegyzése, amely épp olyan keserű volt, mint élcesen gúnyos, sok mindenben kalauzom volt, még abban is, mikor magát Tiszát támadtam. A magyar földműves és munkás épp oly kevéssé tanulhatta meg Tiszában, mint a magyar nemesség valamennyi ivadékában, szociális vezérét tisztelni, szeretni, s követni: csak az urat félte, respektálta benne s óvakodott tőle.

A mai generáció azonban ezen a téren nagy változást fog hozni.

Hoz szociális érzéket, amit az idők megkövetelnek, hoz szociális tanultságot, amit ez az érzék megkíván és hoz magyar és faji nyugalmat az élet felfogásában, amit a múlt determináltsága őriz meg bennük.

Ma még sötét és zűrös foltok bomlasztják a közéletet, de meg fog mindez jönni, mihelyt az élet megadja hozzá a lehetőséget. És Zsilinszky Endrének igaza van, hogy: "a legnagyszerűbb magyar erők még csak ezután kerülnek napvilágra."

Csak gyorsan, gyorsan, feszült munkába állani. A Zsilinszky Endréknek nem lehet elég gyorsan, s elég sokat tanulniuk, hogy napok alatt pótolják az évszázadok mulasztását. Azt mondja: "a magyar emberből kell kiindulni az új élet új integrálódásának": az ő lépése lépés ezen az úton.

Szemléletét ugyan még sokszor meg lehetne bontani, legfőbb hiánya azonban, hogy vagy nem veszi észre, vagy nem meri konstatálni a mai rendkívüli idők kettős harci állapotát: egy vízszintes és egy függőleges harc folyik ma az egész világon: vízszintesnek nevezem a fajoknak egymás közti harcát, elsősorban az állami szerkezetek egymás elleni térhódító háborúskodását. Függőlegesnek az egy társadalmon belül egymás feletti rétegeknek belső szociális ellentétét.