Amikor Metschnikoff évtizedekkel ezelőtt a fehér vérsejtekre vonatkozóan tengeri állatokon végzett kisérleteiről Virchovnak beszámolt, ez óva intette öt: nehogy vérmés reményeket füzzön ez irányu tanulmányához!

Akkor még ugyanis e gyulladás és a genyedés jelentőségéről való tudás nagyon hiányos volt, s alapjában véve a régi csapáson nem ment tul, Hippokrates a genyel „olvadó hus” néven nevezte, s azóta igen sok orvos generáció fáradazott ama kérdés megoldásán: hogyan lehetne e veszedelmes, rothadó anyagokban a vérbe való felszivódását megakadályozni.

Végre, a XIX. Század elején, a mikroszkóp segélyével arra a meglepő felfedezésre jutottak az orvosok, hogy a genysejtek a fehér vérsejtekkel, a leukocytákkal azonosak. Ekkor azonban még mindig az volt a felfogás orvosi körökben, hogy ezek a leukocyták a szervezetre nézve ártalmasak. Az akkori orvosok ugy vélekedtek, hogy a leukocytáknak a szervezetre való káros hatását a vér nem tudja ellensulyozni, s így jön létre a gyulladás, amit a leukocyták képződését akadályozó chinin adagolásával vélték elkerülni.

Eközben Pasteur felfedezte, hogy a gyuladásos betegségeket baktériumok idézik elő és hogy minden genysetjben mikrococcusok vannak. Ehhez járult még az a vélekedés, mely szerint a leukocyták egyszerüen a mikrococcusok terjesztői volnának- könnyü volt tehát olyan tévedésbe esni, mint az az idegen világból ideszakadt lény, aki először lát égő házat a földön: mindenünnen embereket lát elősietni, látja, mint cipelik ki ezek az égő házból a burtorokat és egyéb holmikat, s ezeket ő gyujtogatóknak és tolvajoknak nézi!

Metschnikoff a vérkeringésnélküli állatokon mutatta ki legelébb a genysejtek és ezzel együtt a leukocytáknak eddig félreismert, de valóságban áldásos hivatását. Legkivált a daphinák ( levéllábu rákok ) megfigyelései révén jutott kétségtelen tapasztalatokhoz arra nézve, hogy az állat bármely testrészén keletkezett gyuladás vagy valamely káros anyagnak a testbe való behatolása esetén a leukocyták egész hadserege vonul föl az ellenség megsemmisitése céljából. Ez a phagocylosis, azaz: a baktériumoknak a leukocyták által való fölfalása, oly energikus módon történik, hogy még a legszivósabb ellenséget is hamarosan bekeritik és ártalmatlanná teszik.

A gerinces állatoknál s főként az embernél ilyen közvetlen megfigyelésről természetesen szó sem lehet; mégis, hosszas és beható tanulmányozás árán Metchnikoff arra a biztos megállapodásra jutott, hogy a fehér vérsejtek az embernél ugyanazt a szerepet játsszák és hogy a harcban kétségbevonhatatlanul aktiv résztvesznek. Nem a gyuladás által kerülnek tehát a veszélyeztetett pontokra, hanem már saját ösztönükből az ellenségtől és a baktériumok megjelenésétől csalogatva, kezdik meg energikus felvonulásukat.

A legujabb megfigyelések még azt is valószinüvé tették, hogy az emlitett bizonyos anyagok, amelyek a baktériumokat a fölfalásra alkalmasakká teszik, a fehér vérsejteknek segitségére vannak és hogy a véredények is ugy könnyitik meg a védelem munkáját, hogy bizonyos elváltozás folytán kitágulnak s igy a védők felvonulását megkönnyitik.

A leukocyták jelentőségének felismerése nemcsak elméleti jelentőségü, mert annak a gyakorlati gyógyászat is nagy hasznát veszi, kiváltképpen a diagnózis megállapitása körül, amennyiben a leukocyták különböző viselkedéséből bizonyos fajtáju baktériumok jelenlétére lehet következtetni.