A tudósok kiszámították, hogy ha azt a sómennyiséget, amelyet egyedül a La Manche-csatorna vízbe tartalmaz, London területe fölé kiteregetnék, mintegy száz mértföldnyi, azaz: ezerhatszáz kilométer magasságig takarná be az egész várost. Fantáziának elég merész!

Ám tudósok még tovább mentek és azt is kiszámították, hogy ha tengerek vizét el tudnák párologtatni, oly nagy sómennyiség maradna vissza, amellyel föld egész felületét mintegy hatvan méter vastag sóréteggel lehetne bevonni. Ez pedig akkora sótömeg, mint amekkora Észak- és Délamerika egész terület együttvéve, vagy amekkora a föld száraz területeinek negyedrésez!

De hogyha elgondoljuk, hogy vannak népek, amelyek nélkülözni kénytelenek ezt a becses ásványt; ha elgondoljuk, hogy Henrik orléansi herceg és Bonvalot kutató só hiányában csaknem elpusztultak az ázsiai Pamin-fensikon való földerítő utjokban: bizony arra az eredményre jutunk, hogy nemcsak a földi javak, de még a természetadta kincsek sincsenek igazságosan elosztva. De hát honnan származik ez a rengeteg sómennyiség, amely a tenger vizét ihatatlanná teszi?

A legujabb elmélet szerint a só a föld mélyéből kerül a tengerbe. A föld gyomrát ugyanis roppant nagy vegyi műhelynek lehet tekinteni, ahol a legkülönbfélébb kémiai termékek jönnek létre. Ez elmélet igaza mellett bizonyít az a tény, hogy a Vezuv kráterét és lejtőit minden kitörés után friss, csillogó tengeri só lepi el réteg alakjában.

Dél-Amerikában sok olyan tüzhányó működik, amelynek lávájában sok különféle chlórvegyület, amelyekből könnyen kialakulhat a nátrium-chlorid, vagyis a kősó. Csakhogy itt azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy az ily módon létrejött sómennyiség vajmi kevés.

De ne feledjük, hogy a vulkanikus kitörések valaha állandóak voltak a földön, ugyszólván szüntelenül működtek a tüzhányók és hogy valamikor a föld belsejében fejlődött gáznemű termékek a még teljesen meg nem keményedett földrétegen áttörve: magukkal hozták a felszínre a só képződéséhez szükséges kémiai anyagokat. A földet környező légkör akkor még magas hőfoku vizgőzt tartalmazott, amely a föld lassu kihülése alatt megsürüsüdött és víz alakjában lecsapódott.

Ez a víz oldotta föl és fogadta magába a föld felületén lerakódott sót, amelytől sós lett annak egész mennyisége. Ezt a rengeteg sótömeget legott más mértékkel ítéljük meg, hogyha magához a föld tömegéhez viszonyítjuk.

Képzeljünk el tehát olyan gömböt, amelynek átmérője legyen például egy középtermetű ember magassága, azaz egy méter és hetven centiméter, ezen a gömbön a legnagyobb tengermélységet viszonylagosan alig másfél milliméterben lehetne csak kifejezni, vagy még merészebb hasonlattal élve: a föld felületének legnagyobb mélyedései is arányosan akkorák, mint a narancs pórusai!