A nagyvárosok levegőjének lebegő por és füst tudvalevőleg nem csupán a napsugárzás csökkenti, hanem tisztasági és egészségügyi szempontból is káros.

Még egészségtelenebbek a némely ipartelepen a levegőbe kerülő porféleségek, melyek közül a szervetlenek, így különböző fém, avagy ásványi részecskék, szén, czement, mész, gipsz, stb. nem egyszer mérgezők és gyakran azért veszedelmesek a belélekzésre, mert a porszemcséknek nagyon éles szögletei vannak; a szerves porrészecskék, így a szőrök, izomrostok, len-, gyapjú-, gabona-, csont- stb. részecskék pedig nem csupán a tüdőnkre és emésztő szervünkre ártalmasa, hanem nem egyszer betegséget okozó mikroorganizmusokat is tartalmaznak.

Az olyan ipartelepeken tehát, a hol ilyen veszedelmes porrészecskék kerülnek a levegőbe, a levegő portalanítása nagyon fontos. Erre a czélra már eddig is több-kevesebb eredménnyel különböző eljárásokat használják. Így különböző szöveteken vagy dróthálókon szűrték át a levegőt, tovább a levegő mosásával, vagy czentrifugálásával próbálkoztak meg. Legújabban pedig elég jó eredménnyel az elektromosságot alkalmazták erre a czélra.

Azt a kisérleti tényt, hogy a levegőből a füst elektromos kisülések hatására lecsapódik, már 1824-ben Hohlfeld lipcsei tanár tapasztalta. Később a mult század vége felé Lodge angol tanár és Moeller ezt a módszert a köd eloszlatására igyekezett kihasználni, de nem sok eredménynyel. Legújabban czélszerűbb és teljesen használható alakban Cottrel amerikai mérnök, majd később Kennedi pittsburgi alkalmazta a most említett eljárást.

A lényegében nagyon egyszerű készülék egy hosszú fémhengerből áll, amelynek tengelyében, attól elszigetelve, egy drót van kifeszítve. A henger és a drót nagyfeszültségű áramforrás sarkaival van összekötve. A megtisztítandó levegőt vagy gázt a fémhengeren vezetjük keresztül s ekkor a benne lebegő porrészecskék a drót elektromosságával megtöltődnek, és az erős elektromos tér hatása alatt a henger falára lecsapódnak.

Egyes berendezéseknél a henger függélyesen áll s ekkor a por a henger fenekén gyülik össze; más berendezéseknél pedig a henger vízszintes s ebben az esetben fala át van lyuggatva, úgy hogy a por a hengert körülvevő burokban gyülemlik fel, a honnan kellő berendezéssel kényelmesen eltávolítható.
A por lecsapódására ugyan váltakozó áramot is használhatunk, de egyenáramnál az eredmény sokkal jobb és tökéletesebb. A szükséges 50000 – 100000 volt feszültséget azonban egyenáramú dinamókkal nem igen állíthatjuk elő.

Éppen ezért az egyenáramú berendezéseknél is eredetileg váltakozó áramot használnak, a melyet alkalmas transzformátorral a szükséges feszültségre emelnek s ezt a magasfeszültségű váltakozó áramot alkalmas mechanikus kommutátorral egyenírányítják. A készülékekben állandó alkalmazásban is vannak.

A gyakorlati tanusága szerint az ipartelepek levegőjének portalanítása különben nem csupán egészségügyi szempontból előnyös, de gazdaságilag is nagy hasznot hajt, mert az ily módon öszegyüjtött porban több ezer tonna értékesíthető anyagot takarítunk meg, a mi az előtt veszendőbe ment.
Dr. P. D.