Párisból megérkezett már Apponyi Albert gróf expozéjának első része is, az, amely tegnap technikai okokból megkésett, ugy, hogy a vasárnapi lapok csak a beszéd második részét közölhették. Mint az azóta érkezett francia lapszemelvényekből látható, Apponyi beszédének nagy hatása volt, bár a francia sajtó, melyet oláh, szerb és cseh tőke irányit, erősen uszit is ellenünk.

A Magyar Távirati Iroda Párisba kiküldött tudósitója a legfelsőbb tanácsnak arról az üléséről, amelyen Apponyi Albert gróf. a magyar békedelegáció vezetője expozéját elmondotta, a következő tudósitásban számol be:
A magyar békekiküldöttek főmegbizottai pénteken kora délután három autóban mentek a Quai d’Orsay-ra. Az első autóban ültek Apponyi Albert gróf, Teleki Pál gróf, Henry ezredes és Sermage őrnagy: a másodikban Bethlen István gróf, Popovics Sándor, Praznovszky Iván és lord Hay: a harmadikban Lers Vilmos báró, Somsich László gróf, Jacomini főhadnagy és egy gyorsiró. A főmegbizottak pontban délután 2 1/2 órakor érkeztek meg a külügyminisztériumba.
„Öngyilkos legyen-e az ország, nehogy megöljék?”

Clemenceau megadta a szót Apponyi Albert grófnak és mikor Apponyi helyéről fölemelkedett, fölhivta, hogy ülve beszéljen. Apponyi állva maradt, megjegyezve, hogy jobban szeret állva beszélni, mert ehhez van szokva.

Beszédét avval kezdte, hogy mégegyszer köszönetet mondott azért, hogy a fölszólalásra alkalmat adtak neki. Voltaképpen megvitatást szeretett volna, minthogy azonban a legfelsőbb tanács erre vonatkozólag már döntött, nem marad más hátra, minthogy a döntés előtt meghajoljon és elfogadja a helyzetet ugy, amint van, egyenesen célja felé haladjon. Nem habozik kijelenteni, hogy lényeges módositások nélkül a békeszerződés tervezetét nem fogadhatja el.

Tudatában van, mit jelent az aláirás megtagadása, tudja, minő sulyos veszélyek és bajok származnának ebből, de végre is, ha csak a föltétlen elfogadás és a békeszerződés visszautasitása között lehetne választani, akkor az ország előtt csak az a kérdés áll, öngyilkos legyen-e, nehogy megöljék? Szerencsére még nem vagyunk ennyire. Önök fölhivtak arra, hogy tegyük meg észrevételeinket, ami annyit jelent, hogy önök még nem mondták ki az utolsó szót és hogy azok a dokumentumok, amelyeket önök elé terjesztünk, abban a komoly figyelemben és lelkiismeretes mérlegelésben fognak részesülni, amit e sulyos problémák megkövetelnek. Ebben az esetben reméljük, hogy önöket meggyőzhetjük. Reméljük ezt annál is inkább, mert sem ma, amidőn szerencsém van önökhöz szólani, sem a dokumentumokban, amelyeket az önök mérlegelése alá bocsátunk, nem szándékozunk érzelmeinkkel kérkedni, sem pedig külön érdekeinket védelmünkbe venni. Közös terrénumot keresünk, amelyen önökkel találkozhatunk és ez a terrénum magától kinálkozik.

Ez a terrénum a nemzetközi igazságnak és a népek szabadságának az alapelve, amelyet olyan fennen hirdettek a szövetségesek, valamint az állandó békéhez és az európai ujjáépitéshez füződő nagy érdekek.

Apponyi angolra forditja beszédét.

Clemenceau itt félbeszakitotta a szónokot és megjegyezte, hogy le fogják forditani angolra, amit idáig mondott. Apponyi azt az észrevételt tette, hogy jobb szeretné, ha maga fordithatná le szavait és ha ezt megengedik, akkor evvel a joggal beszédének végén fog élni. Clemenceau azt válaszolta erre, hogy a legfelsőbb tanács kétségtelenül szivesen megengedi, hogy saját maga forditsa le beszédét, de azt ajánlja neki, hogy a hallgatóság figyelmének lekötése érdekében inkább szakaszról-szakaszra tegye ezt. Apponyi erre csodálatos könnyedséggel és szabatossággal angolul ismételte szavait és egyórás beszédének egész további folyamán időről-időre megszakitotta szavait, hogy angolul is tolmácsolja, amit franciául mondott.

Magyarországot sujtották a legjobban.

- Ezeknek az alapelveknek a szempontjából, - folytatta tovább – első pillanatra megdöbbentő a föltételek rendkivüli sulyos volta. Bizonyos, hogy kemény föltételeket szabtak a többi hadviselő nemzeteknek is, Németországnak, Ausztriának, Bulgáriának, de ezek a föltételek egyik országot sem sujtották , mint sujtanák Magyarországot, területének és lakosságának tökéletes földarabolásával. De Magyarország nemcsak teljesen földaraboltatnék, hanem – amint lesz alkalmunk azt kétségbevonhatatlan adatokkal igazolni – az a terület, amely Magyarországból megmaradna, meg lenne fosztva a gazdasági virágzás minden lehetőségétől.

- Mi ez, ha nem egyéb, mint egy nemzet teljes és szándékos elpusztitása?
- Hogyan állanak meg evvel szemben azok a nagy elvek és azok az egyetemes érdekek, amelyek kell, hogy itéletüket irányitsák? Ez az a kérdés, amelyre válaszolni kivánok. De mielőtt erről szólanék, két sürgős természetü észrevételt kell tennem.

Apponyi ezután a hadifoglyok ügyét hozta szóba és kérte, enyhitsenek azon szigoru kikötésen, hogy a foglyokat csak a békekötés érvénybe lépte után lehet hazaszállitani. A Szibériában sinylődő sok százezer fogoly mérhetetlen szenvedéseit fölemlitve, főleg Japánnak és az Egyesült-Államoknak a jóakararát kérte és megköszönte, amit eddig ezek az államok hadifoglyaink érdekében tettek.

Azután az ország földrajzi és gazdasági egységének a kérdésére tért át és kifejtette mindazokat az ismert érveket, amelyek bizonyitják, hogy a békefeltételek Magyarországot teljesen lehetetlen helyzetbe juttatnák, mert például fát és vasat kivánnak tőlünk, holott mi ezekben a cikkekben magunk is behozatalra szorulunk.