A magyarság szétszóródásának szomorú előjeleként fellendült nyelvtanulást akarja előmozdítani Király György és Trócsányi Zoltán vállalata, a Kétnyelvű klasszikus könyvtár. Az eszme nem rossz: az eredetivel a páratlan lapokon szemközt futó magyar fordítás van hivatva a szótár s a nyelvtan használatát feleslegessé tenni.

Én ugyan azt tartom, hogy szótár nélkül lehetetlen idegen nyelvet jól megtanulni, de lehet, hogy a könyvtár szerkesztőinek van igazuk. Mindazonáltal van egy kérdés, amellyel, úgy látom, a szerkesztők nincsenek egészen tisztában, vagy legalább is, a gyakorlati megvalósítás, mint annyiszor másutt, itt is erőszakot követett el az eszmén.

Két nyelvben, mondjuk a magyarban s a franciában, nem a szavak felelnek meg egymásnak, hanem a gondolat-elemekből összerakódó mondatok. Kifejezést kell kifejezéssel fordítanom s a két kifejezés nagyon sokszor egészen más szavakból áll a magyarban, mint a franciában. Ha már most a francia kifejezést tudatos birtokommá akarom tenni, tudnom kell, milyen szó-elemekből áll, s csak aztán, hogy ezek az elemek miként állnak össze kifejezéssé.

Például: "Que veux-tu que je fasse de cela?" magyarul azt jelenti: "Mi az ördögöt csináljak ezzel?", viszont franciában, elemeire bontva, így konstruálódik meg a kifejezés: "Mit akarsz, hogy csináljak ezzel?" - A nyelvet tanulónak akár az első fordítást, akár a másodikat adom egyedül, kissé tanácstalanul áll vele szemben. Hogy a francia kifejezés valóban tulajdonává váljék, mind a két magyar fordítást közölnöm kell vele, különben vagy nem tudja a francia gondolat pontos magyar megfelelőjét, vagy csak ezt tudva, mégis kénytelen szótárhoz folyamodni s kikeresni a "veux-tu" értelmét.

Eredendő hibája az egész vállalatnak, hogy nem egyeztek meg szerkesztők és fordítók, hogy végig vagy nyers szó-fordítást, vagy szabad gondolat-fordítást adnak. Van füzet, amely szó fordításokat döcögtet; van más, amely finom gondolat-átültetést hoz: van olyan is - a legtöbb! - amely a két szempontot a legteljesebb szempontatlansággal tetszése szerint keveri össze. Ezen segíteni kell s akkor valóban hasznavehető segítői lesznek e füzetek az idegen nyelveket tanulóknak.

Súlyosabb kifogásaim - az első hat füzet áttekintése után - csak a Boccaccio-novella s a két francia elbeszélés ellen vannak. Boccaccio nyelve, akármilyen klasszikus, sem haladó, sem kezdő tanulónak nem való, mert nem az olasz nyelvet, hanem Boccaccio nyelvét tanulja belőle s ma a Boccaccio stílusában beszélőt éppúgy kinevetnék Flórencben, mint a Pázmány nyelvét törő franciát Nagyszombatban.