Oroszországról csupa tendenciózus hirt kapunk. A hirszolgálat a bolsevikok kezében van s azok csak azt a hirt továbbitják a külföldnek, amely az ő érdekükek szolgálja. Most, hogy egyre több magyar hadifogoly érkezik haza, az ő elbeszélésükből lassankint kialakul előttünk Oroszország belső képe s nem tévedünk, amikor megállapitjuk, hogy Oroszországban a bolsevizmus bukófélben van. De hadd beszéljen helyettünk egy magyar tiszt, aki most érkezett haza Oroszországból.

- A háboru nyolcadik hónapjában estem hadifogságba, - mondotta – s a szibériai Krasznojarszkba vittek. Öt esztendeig kis sem mozdulhattunk a fogolytáborból s a bolsevizmus kitörése is itt ért bennünket. Szibériában ekkor nem volt bolsevizmus. Később megjelentek nálunk Kolcsak csapatai s az egész vidék Kocsakék hallatlan terrorja alatt lassankint bolysevikká lett. Amikor a vörösel Kolcsakot megverték, már nagyon könnyü dolguk volt, mert a lakosság mindent kívánt inkább, mint Kolcsak vérengző uralmát. Természetes, hogy hónapok elmulásával a bolsevizmus itt sem volt más, mint az európai Oroszországban. Május elsején, amikor a bolysevikok kimondták, hogy dolgozni fognak, még Krasznojarszkban voltam. A munkásság elhatározta, hogy a munka ünnepén egy vasúti vonalon fog dolgozni négy óra hosszat. Ki is vonultak a vonalra, énekeltek, uzsonnáztak, azután nekifogtak a munkának – én órával a kezemben figyeltem – tizennégy percet dolgoztak, azután megint énekeltek, uzsonnáztak s a négy óra elteltével hazamentek.

- Éppen akkor értem Moszkvába, amikor a lengyelek megüzenték a háborut.a városban óriási volt a lelkesedés. Az önkéntesek egyre-másra jelentkeztek a lengyelek elleni háborura, de nem a bolsevikok, hanem a nacionalisták sorából. A polgárság szomoruan állapitotta meg, hogy az ántánt a lengyelek hadüzenete alapján ismét megerősitette a bolsevizmust, mert orosz és orosz között nincs véleményeltérés abban, hogy Oroszország minden elveszitett területét vissza kell szerezni.
Oroszországban senki sem ismeri el lengyelországot, Ukrániát, Lettországot, Livlandot, Észtrországot vagy az oláh ?szarábiát s mindenki meg van győződve arról, hogy mindezeket a területeket hamarosan vissza fogják szerezni.
Oroszországban mindenki a területi integritás alapján élt s éppen ezért a bolseviszták megkapták a nacionalisták minden támogatását a lengyelek elleni háborura. Ekkor jelentkezett önként Brusszilov tábornok is. Éppen a moszkvai operában voltam, ahol a cári balett lépett föl Saljapin közremüködésével, - a jegyet 2400 rubelért vettem az utcai táncosoktól, - amikor az egyik páholyban megjelent Brusszilov tábornok, mellén az összes cári kitüntetéssekkel.

- Mindezekből folyóan meg lehet állapitani, hogy az antant által támogatott ellenforradalomnak soha sem lehet sikere Oroszországban. A nacionalisták gyűlölik az antantot, mert volt szövetségeseiket okolják mindazért, ami történt. És Kolcsak, Denikin vagy Judenics mind az antantól kapták a támogatást, amelyért cserébe el kellett ismerniök az Oroszországból kihasitott uj államok függetlenségét s így ezek az ellenforradalmak sohasem számithattak a nacionalisták támogatására. Csak olyan ellenforradalomnak lehet sikere, amely belülről jön, mert a külföld felé Oroszország egységes. És bent is egységes a hallhatatlanul nagy németszimpátiában. A polgárság körében a német a legszimpatikusabb s széltében-hosszában beszélnek egy német-orosz-japán szövetségről, mint elkerülhetetlen szükségességről, amely majd megváltoztatja azokat a térképeket, melyet Párisban rajzoltak ki – Moszkvában egyébként nagy az élémkség.

Oroszország összes autói itt vannak, minden ház hivatal s mindenki hivatalnok, de senki sem dolgozik semmit. A közbiztonság pompás- tizennégy éves lányok állnak fegyverrel a kezükben az utcán – de ennivaló nincs. A havi husadag negyven deka száritott hal, de ezt sem lehet megkapni. Voltam ebéden egy orosz orvosnál, aki már a békében milliomos volt, s arany tálakon sárgakását tálaltak föl, mint ünnepi ebédet. Ruha, cipő nincs. Uriasszonyokat látni az utcán régi jó ruhában, mezitláb vagy férfibakancsban. Ugyanez a helyzet Pétervárott is. És rekvirálás mégsincsen sehol, mert a paraszthoz nem mernek hozzányulni. A paraszt pedig pénzért sem ad semmit, mert a pénzért nem tud vásárolni. Talán ennek is van része abban, hogy a kommunista tudományos folyóiratokban most arról folyik a vita, vajjon nem érkezett-e már el az ideje annak, hogy a diktaturát megszüntessék s elrendeljék a nemzetgyűlési választásokat. Hiszen – irják – Oroszországban ma már mindenki egyforma.

- Láttam a szociális termelést is. Senki sem dolgozik. Az Ural-hegységben ott állanak a legpompásabb gyárak, melyeket a lengyelországi gyárak elhurcolt anyagából szereltek föl, de egy sem működik. A munkások csak a bért veszik föl, minthogy azonban ebből nem tudnak megélni, az állami nyersanyagot az állami műhelyekben a munkaidő alatt – privát felek számára dolgozzák föl. most éppen arról van szó, hogy az üzemeket az állam bérbeadja a volt tulajdonosoknak, ami az első lépés a kapitalista termelés felé.

- Még egyet. Sok emberrel beszéltem Szibériától a Balti-tengerig, de- kommunistával nem találkoztam. Furcsaság talán igy elmondani, de tény az, hogy Oroszországban ma már nincsenek kommunisták. Vagy egy csomó bolond s van egy csomó gazember, de már a munkásság sem kummunista, csupán kényszerüségből. A maguk erejéből még nem tudják megbuktatni ezt a rendszert s az ántánt a maga hibás politikájával még csak erősiti őket. S végül is – ez elkerülhetetlen – a németek fognak bevonulni Oroszországba, de nem mint ellenség, hanem mint barát, az egész nagy, nacionalista Oroszország ünneplése közepette.