Nem foglalkozunk a lipótvárosi gyilkolás förtelmes eseményeivel. Megtörtént. Reméljük, - akarjuk, követeljük, - hogy utoljára. A statáriális intézkedéseket végre kell hajtani. Könyörtelen véres szigorral. Mert addig nem lesz rend.

Magyarországon jogrend van. Törvényes alapon álló alkotmányosság. Ezeket az excesszusokat felháborodva utasítja vissza mindenki. A magyar lélektől idegenek e rémségek. Annál könnyebb hát az eltiprásuk is. Mi azonban ma mástól akarunk beszélni. E jelenségek pszichológiai okainak megszüntetéséről.

Nagyon sok nálunk a népgyűlés, a szervezkedés, az utcai szónoklás. A lapok hangja gyakran szertelenkedéstől lihegő. A szónok urak beszéde nem ritkán a legalantasabb damagógia utszéli hajtogatása. A háboru és forradalmak után még mindig lázas e nemzet lelke, idegei a megpattanásig feszültek, a levegő robbanékony és még az alattunk remegő föld is izzó, rengésre hajlamos, lávaszerű. Fűti a lelkeket a nyomor, a kedélyeket fojtogatja a jövő bizonytalansága és kétségbeesése. Ezerek hajléktalansága, kiüldeztetése lázít és uszít.

Hideg borogatás kell a lázas testnek és nem alkohol, amely felkorbácsolja az amugy is vadul lüktető vért. Miért, hát e felizgatott organizmus örökös piszkálása, tüzelése, uszítása és korbácsolása? Normálissá kell tenni a vérkeringést, le kell fokozni a lázat, le kell hűteni a lelkek lázongását. Csak így állhatunk talpra. Csak így kezdheti meg normális életfunkcióit e szervezet, így indulhat meg a nyugodt munka, a rendes élet, amelynek hijján lerongyoltan, kiéhezetten pusztulunk el.

Ezért hát dolgozni, dolgozni, dolgozni. Elég volt a gyülésezésekből, szövetkezésekből, egyesületesdikből, a szónoklatok áradatából. Hagyják ezeket jobb időkre, amikor rá érünk majd és amikor e tumultusok tultengése – bármennyire tiszteletreméltó szándékuak, hazafias intenciójuak, népboldogító célzatnak is azok – nem fogja akaratlanul, jóhiszeműleg is fokozni a lázat, strófolni a feszültséget.

Amig nincs munka, kenyér, nincs értéke a pénznek, nincs vállalkozás, amely jelent ad és jövőt biztosít: addig hiábavaló a legszebb utópiák kergetése is, haszontalanok a legszentebb célkitüzések is. Munka és kenyér nélkül nem lehet sem nemzeti Magyarországot, sem keresztény Magyarországot, sem Nagy-Magyarországot teremteni.

Ezért hát mérsékeljék a gyülések, tüntetések számát, szállítsák le minimumra az egyesülteti és más egyéb nyilvános szerepléseket. Higyjék el rögtön lecsökken az izgalom és megszünnek az exsesszusok. A bujtogatással, demagógiával, izgatással pedig le kell számolni. Ezek a kirobbanások – lehet hogy akaratlan – felbujtás, értelmi szerzői és bünsegédei. Majdnem olyan fontos ez, - talán fontosabb is? – mint az eddigi bünök elkövetőinek biróság elé állítása. Bár ez is elengedhetetlen követelménye a jogrendnek, az alkotmányosságnak és a nyugalomnak.