A diktatura borzalmaiból hozta a megváltást a mult esztendő augusztusának első napja. A meggyötrött, sokat szenvedet magyarság felszabadulását a vörös téboly jármából. A napsugaras szép nyári napon csupa ujjongó, örvendő ember járta az utcákat, tele hittel, a jövőben vetett bizalommal, reménységgel.

Százharminchárom nap irtózatai mind feledve voltak s ujra szabadon dobogott a szív, szólt a száj, mosolygott a szem. Szent emléke kell, hogy legyen és maradjon az ujjáébredt magyar nemzetnek ez a nap, kezdete egy uj létnek, hajnalhasadása egy jobb jövendőnek, az első lépés az irtózatos sötétségből a napsugaras szabadság felé.

Még máig sem teljesedtek be a magyarság akkor kifakadt reményei. A rend és a nyugalom még ma sem teljes, a felizgatott kedélyek még mindig nem higgadtak le, még féktelenek a szenvedélyek és kitörnek olykor-olykor, még idegen kézen van az ország legnagyobb része s borzalmasan szenvednek véreink a hódítók önkénye alatt de már van öntudatunk, van bizalmunk a maguk erejében, már állunk felszegett fejjel és megyünk előre a haladás utján a jobb jövő felé.

S ha elkövetkezik mindannyiunk szive vágya, a boldog nap, amelyen ujra magunkhoz ölelhetjük, akiket elszakított tőlünk az árulás, emlékezetünkbe kell vésnünk a megindulás napját, augusztus elsejét s piros betükkel kell feljegyeznünk az ujjászületett magyar szabadság uj március idusát.