Stevenson Kincses szigetéről emlékezve  elkésve jut eszembe az a bájos történet, amelyet J. M. Barrie - a skót költő honfitársa - jegyzett föl a Treasure Island-ről és szerzőjéről. Anyja emlékének szentelt megható könyvének - a Margaret Ogilvy-nek - egyik fejezete ezt a címet viseli: R. L. S. Barrie anyja, ez a nemes, egyszerű lélek, eleinte hallani sem akart Robert Louis Stevenson-ról, nem tudta neki megbocsátani, hogy jobb könyveket írt a fiánál.

Barrie-nek sok furfangos csalafintaságába került, amíg sikerült elolvastatnia vele a Master of Ballantrae-t. A regény tökéletesen megbabonázta. Ennél is nagyobb bűvöletbe ejtette a Treasure Island.

Emlékezem - írja Barrie - hogyan olvasta ő a Treasure Island-et, a kandalló lángja mellé tartotta - nem akart pillanatot sem elveszteni, hogy fölkeljen és meggyújtsa a gázt, amikor meg elkövetkezett a lefekvés ideje és el akartuk tőle csalni a könyvet, korholtuk és pirongattuk: belekapaszkodott a könyvébe és egészen kipirulva válaszolta: "addig én ma éjjel nem teszem le a fejemet, míg meg nem tudom, hogyan mászott ki az a kis legény a hordóból."

Ettől fogva Stevenson csakúgy megbűvölte, mint az a kislegény a hordóban. Nem volt-e Stevenson maga is mindig ilyen legényke, aki bebújik a hordóba almáért, mi meg körülálljuk, mint afféle sihederek, hogy nekünk is jusson egy harapás?

Maga volt ő az örök fiú, aki a világnak, ennek a vén anyókának a szoknyáját ráncigálja, hogy jöjjön vissza - játszani vele. Anyám bizonyosan érezte ezt, mint ahogy oly sokan érezték, s min annyian mások, ő is megriadhatott eleinte, amint rajtakapta magát, hogy kötelet ugrál, mint valamikor, ezzel a nagyszerű gyermekkel - de azután egy-kettőre kezét nyújtotta neki és kiszaladt vele a mezőre...


Halász Gyula