Ismeretes tapasztalat, hogy léghajóról sokkal mélyebben bele lehet látni a vízbe, mint alacsonyabb helyről, pl. hajóról. Mélyebb vizek fenekét lehet ebből a magasságból figyelemmel kísérni. Az elmult háború alatt ezt arra használták fel, hogy a tenger fenekére erősített aknákat keressék fel, vagy pedig repülőgépekkel kisértették a hadihajókat, hogy a búvárhajókat könnyebben észrevegyék.

Leginkább úgy magyarázzák ezt a tapasztalatot, hogy az égboltnak a tengervíz felületén, visszavert fénye sokkal gyengébb, ha merőlegesen nézünk le, mint ferde beesésnél. A ferde irányból a felületre alulról jövő fény olyan gyenge az égbolt visszavert fényéhez képest, hogy csak kisebb mélységből eredő sugarakat veszünk észre. Ez helyes is, de nem magyarázza meg azt a körülményt, hogy nagyobb magasságból mélyebbre láthatunk a víz alá, mint kissebb magasságból.

Azonkívül a felületi visszaverődés csak aránylag nagy beesésszögnél lesz jelentékenyebb. 60°-nál, a fénynek még csak 6 %-a verődik vissza, a többi a vízbe hatol. 70°-nál már 21%-a, nagyobb szögeknél már gyorsan növekszik 100 %-ig. Tehát a felületnek a visszaverődés folytán előállói fényessége csak akkor zavaró, ha nagyon ferdén tekintünk a vízre.

De még ezt a kellemetlenséget is el lehet kerülni. A visszavert fény ugyanis poláros. Tehát helyesen beállított nicollal vagy turnalinlemezzel a felületi fényességet jórészt ki lehet kerülni. Ezt az eljárást. Arago javaslatára már régóta követik.

Azt sem szabad elfelednünk, hogy a tengerfelület fényessége nagymértékben függ attól is, hogy az égbolt melyik részéből indul ki az a fény, a mely visszaverődés után szemünkbe jut.
Pl. nagy lesz a felületi fényesség, ha erősen megvilágított felhő fénye esik szemünkbe. Ez a körülmény sokszor fontosabb, mint a beesésszöge

A mi földrajzi szélességünk alatt az égbolt a zenith környezetében többnyire kevéssé fényes, tehát a felületi fényesség igen kismértékben zavar, ha merőlegesen tekintünk a vízre. E tekintetben a léghajó sötét tükörképe is kedvezően hat, különösen, ha nagyobb kiterjedésű.

A fénytörés is befolyásolja a víz alatt lévő nagyobb tárgy képét. Minden hullám hengeres lencse módjára hat. Ha a tárgy távolsága nem nagyobb, mint ennek a lencsének négyszeres görbületi sugara, akkor a hullámhegy nagyított, a völgy pedig kicsinyített képzetes képet idéz elő. Ha a tárgy még mélyebben van, akkor a levegőben lebegő valós kép keletkezik. Ennek a távolságnak környékén nehéz a tárgyat felismerni, különösen mert a nagyítás miatt fényerőssége is gyenge.

Ha a felület fodros, ez olyan hatású, mint mikor a lencse csiszolásában hiba van. Gyakran azonban a csiszolás már olyan hibás, hogy lencséről nem is beszélhetünk. Szerencsére azonban az egész "lencsének" csak igen kis részét használjuk fel, mikor a mélységbe tekintünk. Már pedig minél kisebb ez a felület, annál kisebbek igényeink a lencse jóságával szemben. Másrészt pedig minél magasabban vagyunk és minél mélyebben fekszik a tárgy, annál kisebb része a felületnek szerepel a kép előállításánál.

Még egy körülmény szolgál a magasban észlelő javára. A tárgy különböző részeinek képe nem olvad össze, a kép tulajdonképpen eltorzult darabokból áll. Szemünk mégis egységes képbe tudja a részeket foglalni, ha csak nem túlságosan elütő méretűek. Ez annál könnyebben sikerül, mennél magasabban vagyunk, mert ekkor az egyes részek látszólagos szög eltérése kisebb. A szakadások a részek között olyan kicsinyek, hogy nem is észlelhetők.
Molnár I.