Tulzsufoltság és szénhiány az oka
Budapest, október 20. 

Utazni nem tartozik az élvezetek közé.
Egész kálvária, mig az ember a vonatra feljut, a szakaszban aztán ujabb szenvedés kezdődik. Az igazi kinlódás és gyötrelem legfőbb oka azonban az, hogy az embernek jóval több időt kell a vonaton töltenie, mint amennyit a menetrend előirt.

A vonatok állandó késéssel, keserves döcögés után érkeznek be a fővárosba. Egy-két órás késésről nem is beszélünk, az ilyesmit ma már nem is lehet késésnek számitani, de napirendben van, hogy egy-egy vonat fél napokkal is később fut be, mint a menetrend szerint érkeznie kellene. Igy a gráci vonat a napokban reggel nyolc óra helyett éjjel két órakor jutott be a keleti pályaudvarra, ami éppen husz órai késést jelent, a bécsi vonat pedig nemrégiben este kilenc óra helyett éjjel fél háromkor érkezett meg. 

A vonatok ilyen nagyarányu késésének elsősorban a szénmizéria az oka.
Egyrészt nincs elegendő szenünk a mozdonyok fütésére, másrészt ami van, az is rossz. A meglevő szén, amellyel a mozdonyokat fütik, nem ad elég kalóriát, nincs elég gőzfejlesztő képessége és gyakorta kell a mozdonynak a nyilt pályán megállnia, hogy gőzt fejlesszenek. 

A Bruck felől jövő vonat mozdonya naponta bejár Felső-Gallára, ahol a bányában vesz szenet, mert a Bruckban megrakodott szénnel már nem bir tovább menni. Természetes, hogy amig a mozdony a bányába megy, ott megrakodik és ujból visszamegy, ez meglehetős időt vesz igénybe.

A vonatok késedelmes közlekedésének másik fő oka, hogy a vasuti kocsik hallatlanul tul vannak terhelve, a tengelyek, a kerekek rosszak, a tulterhelés következtében még egyre jobban romlanak és a hőnfutások napirenden vannak. 

Segitség e bajok ellen csak egy van: több szenet.
Ez aztán maga után vonná azt, hogy több vonat is járhatna. A szén azonban ma az a csodálatos kincs, amely után mindenki áhitozik, amelyért mindenki lelkesedik, de amely egyre jobban fogy és egyre ritkábbá válik.