A halott Váczi-ut

1919 | Október

Pihen a munka a gyártelepeken

Budapest életerejének pulzusa a Váczi-ut.
A nyugati pályaudvarral szemben még hatalmas paloták hirdetik a polgárság jólétét, majd impozáns gyártelepek következnek, nyomoruságos vityillók közé ékelve s ugyanott, ahol a nagyipar és a jólét szimbolumai láthatók, él a főváros legkoldusabb népe, a Tripolisznak nevezett szükséglakástelepen, a legrettenetesebb nyomor közepette.

És ez a nyomor vár mintegy negyvenezer vas- és fémmunkásra, akiknek eddig a Váczi-ut adta meg a mindennapi kenyeret. Már nem döcögnek ezen a hatalmas uton a társzekerek, üres, kihalt a Váczi-ut, csendesek, némák a gyárak, nem bugnak a gyári szirénák, nem sistereg a kazán gőze, pihen a pöröly, nem kong az ütések sulya alatt az üllő, itt eltünt az élet, a termelés folytonossága megszünt.

Kérdőjel mered a Váczi-uton felénk, mi lesz a Váczi-ut országoshirü gyártelepeivel s azok tizezreket számláló munkásaival. Ez a kérdés érdekelt bennünket, amikor szombaton délelőtt sorra jártuk a Váczi-ut gyárait és megkérdeztük a gyárvezetőket, milyen a jelen és milyen lesz a jövő. Szomoru sétánkról a csendes, szinte halott Váczi-utról ez a beszámolónk:

A Wörner és Társa gépgyárban Körner főmérnök elmondotta, hogy a gyár kizárólag malomépitészettel és nyomdai gépek készitésével foglalkozott. A bolsevizmus felemésztette a gyár egész tőkéjét, összes tartalékát és három millió adósságot hagyott örökül. A vállalat most minden tőke hijján van és egyelőre legszükségesebb anyagi eszközeit félig kész gépek eladásával igyekszik előteremteni.

Hatszáz munkás helyett mindössze husz munkás dolgozik, ezek is csak a gépek javitásával foglalkoznak. A gyárnak nincsen szene, munkaalkalom teljesen hiányzik, nincsen nyersanyag, s a mai őrült árak mellett még gondolni sem mernek a termelés megkezdésére. Ha a kormány a kommunisták által csinált adósságok szanálását magára nem vállalja, a Wörner-gyárnak nincs reménye a talpraállásra.

Az Első Magyar Gazdasági Gépgyárban a gyárüzem szünetel. Ezerkétszáz munkása volt a gyárnak, ma egyik sem dolgozik.

A Vulkán-gyépgyár mühelyeiben egy fia lelket sem találunk. Az igazgatóság éppen együtt volt és tanácskozot. Itt sem dolgoznak.

Az első pörölyütéseket a Schlick-Nicholson-gépgyárban hallottunk.
Itt már együtt van néhány munkás, a gyárkapunál munkásneveket találunk, a gyár jóléti intézményeinek hirdetéseit: van burgonya, liszt, bab, borsó és lencse. Orfanidesz János igazgató volt szives tájékoztatni bennünket:

– A nyersanyagot ami hiányzik, – mondotta – nehezen tudjuk beszerezni, a forgalom, a kereskedelem szünetel, de mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy dolgozzunk. E hét elején megpróbáltuk üzemünk felélesztését. Egyelőre csak kis erővel. Ma mindössze 280-300 munkást foglalkoztatunk, mig a háboruban foglyokkal együtt ötezer munkás dolgozott, a békében pedig ezerötszáz munkásunk volt.

Nagy a hiány a nyersanyagokban, üzemi cikkekben, kokszban, kovácsszénben – ez utóbbi kérdés kizárólag az entente hatáskörébe tartozik – s egyéb anyagokban is. Az üzemszünetelésnek fő oka a hitel kérdése. A kommunizmus olyan rombolást vitt véghez a gyár pénzügyeiben, hogy a gyár teljesen elvesztette forgótőkéjét. Amit előtudtunk teremteni, abból a roppant csekély forgótőkéből igyekeztünk kevésszámu munkásainkat egyelőre ellátni.

Higgye el, kérem, a gyárak nem szabotálnak, mi minden erővel azon vagyunk, hogy dolgozzunk, hogy lábraállithassuk ezt a nagyüzemet. Baj azonban, hogy egyes munkáscsoportok nem hajlandók a mai munkafeltételek alapján dolgozni. Már pedig mi fegyelmet követelünk, szovjetkeresetekről ma már szó sem lehet, a munkások pedig ez alapon nem igen hajlandók dolgozni. Ez is késlelteti az üzem fejlesztését. Mindenképen igyekszünk dolgoztatni, de a hitel, nyersanyag és tüzelő teljes hiánya akadályozza, hogy iparunk ismét fejlődjön.

Tovább, a Váczi-uton az Első Magyar Csavargyárban érdeklődtünk. Itt is szünetel a munka, de ennek más oka is van, mint azt Riewald főmérnök elmondotta:

– A csavargyár elköltözik Budapestről. Nekünk az anyaintézetünk a Coburg Fülöp herceg bánya- és kohómüvei, az lát el bennünket nyersanyaggal s minthogy a csehek által megszállott területről nyersanyagot nem kaphatunk, elhagyjuk Budapestet. A gyárat eladtuk a Blau és Lukács cégnek. Uj gyártelepünk már épül Nagyszombaton és mihelyt a mühelyek elkészülnek, megkezdjük ott az üzemet. Hatszáz munkásunk volt, most csak a legrégibb munkások közül foglalkoztatunk ötvenet, ezek sem termelnek, csak a mühelyeket hozzák rendbe, átadásra készen.

A Láng L. gépgyár is megpróbálkozott az üzem felvételével. Talán összesen százötven munkás dolgozik a régebbi kétezer helyett. Szene a gyárnak nincs, nyersanyaga szintén nincs.