A főváros tanácsának rendeletéből mától fogva nem párolog a kávéházi márványasztalon a tejes kávé, mely – melynek a kávéhoz éppen semmi, a tejhez pedig csak édes-kevés köze volt – mégis olyan nagyon fog hiányozni neked.

Máskor, ha a Hétfői Napló-t kezedbe vetted, hogy elolvashasd a politikai áldatlan eseményeit, a főváros, a vidék, a külföld friss híreit, az ujságolvasás mellett – kieggyezvén a sorssal – szürcsölhetted háromkoronás tejes kávédat.

Mától fogva ujból a póthaditea pótlékának pótkivonatára szorulsz, mert az mondják a hivatalos emberek, hogy a kis tej, amely nagynehezen feljön Budapestre, a betegeknek és gyermekeknek kell. Hát le kell mondanunk erről a kis élvezetről is és azt hiszem, mindnyájan meghoznánk ezt a kis áldozatot, ha a tőlünk elvett tej valóban a gyermekekhez és betegekhez jutna. De a mult tapasztalata azt bizonyítja, hogy a kávéházi vendég áldozatkészsége hiábavaló.

A nehézkes hatósági apparátusok nem tudták elérni azt, amit a pesti kávésok némi ügyességgel elértek. Tavaly már megpróbálták, nem vezetett sikerre. Aligha lesz több az eredmény a mai viszonyok között. De hát azért hatóság a hatóság, hogy rendeleteket adjon ki és azért vagyunk mi pesti közönség, hogy kipróbálják rajtunk ezeket a rendeleteket.