Budapest, november 9.

(A Hétfői Napló tudósítójától). A télelő langyos szele gyászlobogót kerget a Gizella-téri ház fölött, a redőnyök földig ereszkedve zárják el a cukrászda bejáratát, a kétfogatu nem áll meg az ajtó előtt, a selyemharisnyában rejlő boka nem villan elő, míg a hölgy kilebben a kocsiból, s a gavallér, ki naponta ide hordja égő vágyait, szintén nem látható. Mindenkinek halk bánat járkál át a szívében: meghalt Gerbeaud.

Több történt Budapesten annál, mint hogy elment innen valaki, akinek híres neve támadt az iparában, több ment el, mint egy érdekes ismert ember, Gerbaud fogalommá lett nemcsak e városban és országban, de európa szerte.

Az embereknek abból a különös, nagyszerű fajtájából való volt, amelyik teremteni, alkotni épp ugy tud, mint a megvetett alapokon tovább építeni. Cukrász volt,  s a családjában örökletes mesterségét a művészetig emelte. Amikor harminchét évvel ezelőtt átvette a Kugler üzletét, senki sem ismerte franciás nevét, ma büszkék vagyunk reá, hogy a sors szeszélye a magyar fővárosba hozta és gyermekkori dadogásainak közepette már ismertük ezt a szót Zserbó.

Nagyszerű tulajdonságait elsősorban ?ismerték fel és maguk fölé emelték. Tanulni jártak hozzá és követték a ?. A kedves Lukács cukrász, aki igen jól ismerte, meséli róla a következőket:

- Gerbeaud ma a leghíresebb cukrász egész Európában. A híres Rumpelmayert, az előkelő világ első cukrászát is tulhaladta. És, bár a világ minden táján jártam, nem láttam annyi ízlést, ötlete, szakértelmet együtt, mint Gerbeaudnál. Nála mindennek volt valami sajátos finomsága, a legcsekélyebb cukorkán is ott volt valami az ő egyéni ízléséből.

Valamikor szódagyáros volt Gerbeaud, tönkrement és azután Budapestre jött, ahol részletfizetésre vásárolta meg Kugler üzletét. Ma harminc milliót kínálnak üzleteiért, gyáráért, telepeiért. De öregségében is dolgozott. Még volt néhány nagyszerű terve, amelyet – sajnos – már nem tudott megvalósítani. A kommün előtt azzal foglalkozott, hogy alapít egy olyan csokoládégyárat, amilyen nincs jobb a világon. Hatalmas ipari telep lett volna ez, modern, uj, egyetlen a maga nemében. A gyárhoz egy világító tornyot tervezett, amelynek fénye beragyogja a fővárost. De jött a bolsevizmus, a finom öreg urat elkeserítették a garázdálkodók, az üzletbe sem járt be, hiszen nem voltak ott az ő művészetének megértői, nemes szíve belebetegedett a keserűségbe és most megállt örökre.

Holnapután, ha majd ujra kinyitnak a Gizella-téri pompás termek, az illatos csokoládé, a csábító sütemény mellett sokan fogják kegyelettel emlegetni Gerbeaud nevét és nem szabad haragudni, ha némely cukrászkisasszony sötét szeméből előbuggyan egy-egy könnycsepp.