"Liszt, tojás, tej, zsír, vaj, egy kevéske só.
Meg sáfrány is: ettől lesz a torta jó."

Egyike ez a legrégibb gyermekversikéknek. De már a kis gyerekek kérdezik: "anyuska, mi a sáfrány?" Csakhogy a városi mamák az ilyen kérdésre nagy zavarba jönnek és a vállukat vonogatják. Legföllebb annyit tudnak a sáfrányról, hogy az valami növény, ami szép sárgára festi az ételt és kellemes illata van. De hogy mi a sáfrány tulajdonképpen, honnan kapjuk, minő módon kerül a kereskedésbe: biz ezt nagyon kevesen tudják.

Ugy tavasz vége felé, főleg a szép májusban házi kertjeinkben igen sok helyen virul egy növény, amelyet mindenki ismert és amely édestestvére a sáfránynak. Ez a növény a krokusz. Ez a nálunk is tényező krokusz azonban tavasszal előbb virágzik, csak azután hoz levelet, míg az igazi sáfrány csak ősszel hoz virágot és levelet egyszerre. Ez a tulajdonság egyébiránt közös, az összes sáfrányfajta növényeknél, amelyeknek száma elég tekintélyes.

Ha egy krokuszvirágot jól szemügyre veszünk, akkor hat szirmot találunk rajta, amelyeket kivül három zöld rügylevél foglal össze, a rügylevelek közt pedig végződik a háromágu virágnyél ez a három ága az, amely megszáradt állapotban a sáfrányt adja.

Maga a "sáfrány" szó arab eredetű. A sáfrány Keletről származott el hozzánk: a keresztes háboruk idején hozták Európába. Hogy a Keleten már évezredek előtt ismeretes volt, ez kitünik Homéronből, aki a hajnalt igen gyakran nevezi "eosz szofroszüné"-nek, vagyis: sáfrányszínű hajnalnak.

A krokusznövények a kardliliomok (botanikai néven "iridázeák") családjába tartoznak, amely családnak egyik legpompásabb ékességei az általánosan ismert gladiolák. A krokusok európai hazája a Közép tenger környéke, ahol több, mint hatvanféle válfaj virul.

Egyike a legcsudálatosabb tényeknek, hogy a sáfránytermő krokusz anyagnövényét vad állapotban eddig még nem sikerült megfigyelni! Pedig száz és száz botanikus keresi, kutatja ezt a vad növény folyonosan.